NB II

Zsolnai és Törtei is kész a visszatérésére

Bár tavasszal egyelőre meg sem közelíti őszi formáját a Szolnoki MÁV FC, legutóbbi két mérkőzését megnyerte.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kazincbarcikán 1-0-ra, a Honvéd II ellen 3-2-re diadalmaskodtak a szolnokiak, így továbbra is őrzik első helyüket a Keleti-csoportban a Békéscsaba előtt. A drukkerek számára bizakodásra adhat okot a két rutinos játékos, Zsolnai Róbert és Törtei Tamás visszatérése. Nemcsak bekapcsolódtak a közös munkába, de egyikük a hétvégén már tétmérkőzésen is pályára lépett, mi több, gólt is szerzett az NB III-as összecsapáson – írja a szoljon.hu.

Törtei Tamás felépülése volt rövidebb. A télen érkezett védő porcműtéten esett át, egy hónapot kellett kihagynia. Romanek János vezetőedző úgy döntött, hogy a formába hozás miatt előbb NB III-as találkozón kell szerepelnie. A játékos úgy érzi, a lába teljesen rendben van, bírja a terhelést, tehát ha addig semmi nem jön közbe, a Cegléd elleni NB II-es keretben már ott lesz.

Zsolnai Róbert az augusztusi bajnoki rajt előtt keresztszalag-szakadást szenvedett a Kecskemét elleni kupameccsen. Egy ilyen sérülés felépülési ideje idehaza általában 8-12 hónap. Ehhez képest a szolnoki csatár hét hónappal a műtétje után már teljes intenzitással edz. A hosszú kihagyás miatt nyilvánvalóan nem lehet azonnal a mélyvízbe dobni, fokozatosan kell ismét terhelni.

Olvasói sztorik