NB II

Hatgólos döntetlen Rákospalotán

A REAC hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott a DVSC-DEAC ellen az NB II Keleti-csoportjának hetedik fordulójában.

Lucas révén kétgólos előnyre tettek szert az első félidőben a hajdúságiak, azonban még a szünet előtt szépített a REAC. A második játékrészben egyenlíteni is tudott a fővárosi együttes, azonban Mokánszki góljával visszaszerezte a vezetést a DVSC-DEAC. Úgy tűnt, vendégsiker születik, hiszen a 73. perctől emberelőnyben futballoztak a debreceniek, de nem koncentráltak eléggé, és a kilencvenedik percben egyenlített a hazai alakulat.

NB II, Keleti-csoport, 7. forduló
REAC – Debreceni VSC-DEAC 3-3 (1-2)
Rákospalota, 400 néző. Játékvezető: Mészáros
REAC: Szentpéteri – Dinka, Menyhért, Kiss K. (Kovács B., 65.), Kornis – Menyhárt, Szabó Zs. (Tóth P. 27.), Sós, Böőr (Cseri 80.) – Kiss T. Jovánczai. Vezetőedző: Mátyus János
Debrecen: Erdélyi – Bényei, Ludánszki, Fodor, Ferenczi – Mokánszki, Spitzmüller, Lucas, Vinicius (Marinkovis, 87.) – Csorba, Szilágyi P.. Vezetőedző: Fórián Zsolt
Gólszerzők: Tóth P. (45., 65.), Sós M. (90.), illetve Lucas (14., 36.), Mokánszki (83.)
Kiállítva: Kiss T. (73.)
Olvasói sztorik