NB II

Munkás hétköznapok Békéscsabán

Megkezdte a felkészülést a Békéscsaba 1912 Előre. A játékoskeret összetétele egyelőre képlékeny.

Pásztor József edző kímélte tanítványait, a jó hangulatban lezajlott első edzésen a játékosság dominált, és legalább annyi volt az idegen, mint az ismerős.

– Nyolc-tíz játékost tesztelünk, akik Békés megyei alacsonyabb osztályú és szegedi csapatokból érkeztek hozzánk – mondta a beol.hu érdeklődésére Pásztor József. – Nehéz megítélni, hogy a tesztelt játékosok közül kik ütik meg a mércét, de egy biztos, hogy csatárra, sőt csatárokra van szükségünk, de a többi posztra is igazolnunk kell.

A mester legújabb felfedezettje, a korosztályos csapatból tavasszal kiemelt 15 éves Viczián Ádám máris kiesett a munkából. A térdét fájlalja, az első vizsgálatok szerint a porc okozza a gondot, de a pontos diagnózishoz további orvosi vizsgálatokra lesz még szükség.

A kérdés csak az, hogy miből igazolnak a csabaiak, ugyanis a büdzsé szűkös, a játékos-fizetések pedig még szerte az országban magasak. Új emberek pedig kellenek, mert a nyáron több kulcsjátékos is elköszönt, elég ha csak Csiszár Zoltán és Bernáth Péter nevét említjük. A korábbi sérültek, Szélpál Tamás, Balázs József és Bogdán Gábor lassan visszaáll a munkába, de nem tudni például, hogy a kölcsönjátékosok, így például Szélpál, marad-e, vagy sem.

– A pénz nagyon meghatározó, és kevésbé fájna a fejünk, ha a tavaly őszi keret nagy része adva lenne – vette át a szót Gera Imre ügyvezető. – Mivel azonban a fent említett játékosok távoztak, így erősítenünk kell, de csak olyanokkal, akik elfogadják a szerényebb feltételeket. A tavalyi hatodik helyünket a hozzáállásnak és az edző személyének köszönhetjük, egy hasonló elérése óriási eredménynek számítana.

Pásztor József óvatosabb a következő szezon célkitűzéseivel kapcsolatban, ő elsőre a bennmaradást említi.

– Egyre nehezebb az életünk, nem tudom, hogyan áll össze a keret, ha minden a legjobban alakul, azért úgy érzem, bekerülhetünk a legjobb tíz közé – vélekedett.

A viharsarkiak július 16-án, szombaton már pályára lépnek, mégpedig a fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünneplő, újdonsült megye egyes Csorvási SK vendégeként, majd a jövő héttől további találkozók várnak a legénységre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik