NB II

Vége az MTK edzőtáborának

Az immár NB II-es MTK egy hét kemény munkája után hazatért Agárdról.

– Kilenc edzésen vagyunk túl, hétfő déltől szombat estig dolgoztunk a Sándor Károly Akadémián – olvasható a klub hivatalos honlapján Garami József szakmai igazgató értékelése. – A felkészülés harmadik hetében vagyunk, ebben a szakaszban nagy hangsúly van az erőnléti feladatokon, amelyek egyrészt futóedzéseket jelentettek, másrészt az akadémia kondigépeit is használták játékosaink. A fizikális jellegű munka mellett elkezdtünk egy-két játékelemet is gyakorolni. A következő héten némiképp könnyített edzések következnek, majd július 19-től már edzőmérkőzéseket játszunk.

A játékosok közül Vadnai Dániel mellett Tischler Patrik is kiegészítő edzéseket végzett, mert kiújult egy korábbi sérülése. Póti Krisztián sem tudott a csapattal edzeni, de annak ellenére, hogy csak kiegészítő tréningeket végzett, Agárdon maradt, hogy minél hamarabb beilleszkedjen, és megismerje játékostársait.

Garami József kitért a csapat másodosztályú besorolására is.

– Némiképp váratlanul osztottak be minket a Nyugati-csoportba – vélekedett a szakmai vezető. – A Keleti-csoportot jobban ismerjük a második csapat mérkőzései révén, és úgy tűnik, a Nyugati-csoportból több csapat tűzte ki célul a feljutást, mint a keletiből. Kiegyensúlyozottabb a mezőny, a középcsapatok hazai pályán veszélyesebbek, de ez nem változtat céljainkon, amelyeknek szeretnénk megfelelni.

Olvasói sztorik