NB II

Továbbra is várost keres a Bőcs Sport

A Bőcs Sport Kft. szakmai igazgatója szerint nem lesz gond az NB II-es nevezés teljesítésével.

A Bőcs Sport Kft-nek pénteken be kell fizetnie a nevezési díjat ahhoz, hogy a labdarúgó NB II-ben indulhasson a sportszervezet.

– Ez rendben lesz – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Tóth László, a klub szakmai igazgatója. – Nem biztos, hogy pénteken az is ki fog derülni, hogy hol lesz a telephelyünk, és hogy milyen néven fogunk szerepelni. Ebben az ügyben még nem zárultak le tárgyalások.

Tóth László az Észak-Magyarország azon információjára nem kívánt reagálni, amely szerint a megyén belül két helyszín jött szóba, mint olyan, ahol a jövőben a klub otthonra lelhet. Az egyik Putnok, ahol az NB III-as indulás helyett váltottak volna felfelé, a másik pedig Ózd, ahol a Diósgyőri VTK tulajdonosi köré üzemeltette volna a klubot, amolyan fiókcsapaként. Ebben az esetben a DVTK az NB III-ba nem nevezete volna tartalékcsapatát, hanem az NB II-ben, ózdi helyszínen játszották volna tartalékbajnoki kötelezettségüket. Így meg lett volna egy másodosztályú csapattal az átjárási lehetőség, ami a DVTK tulajdonosának a Kazincbarcikai SC-t működtető sportszervezettel kötött szerződése értelmében nincs lehetősége.

Tóth László a fentieket nem kommentálta, és azt mondta, valamivel nagyobb az esély arra, hogy a megyehatáron túli érdeklődővel állapodnak meg.

– Nem ez a jó megközelítés – reagált a sportvezető arra a kérdésre, hogy mi az ára ma egy NB II-es indulási joggal rendelkező klubnak. – A Bőcs Sport Kft-nek vannak tartozásai, ami azért keletkezett, mert a szezon előtti költségvetésünk felborult, miután a bőcsi önkormányzat beszüntette a támogatását. Ezeket a kötelezettségeket szeretnénk rendezni a labdarúgók felé, mert a tisztesség ezt kívánja. Ha olyan partnert találunk, aki az ezzel kapcsolatos kiadásokat állni tudja, akkor azzal könnyen összejöhet az egyezség. Mivel egy NB II-es csapat költségvetéséhez mérten nem nagy összegről van szó, van érdeklődés, több helyről. Szerintem egy-két napon belül eldőlhet, hogy melyik városban és milyen néven szerepel a klub.

Az Észak-Magyarország úgy tudja, hogy pénteken az NB III Mátra-csoportjában második helyen végzett Balmazújváros FC vezetőivel tárgyal a lehetséges együttműködésről Tóth László, de korábban Putnokon kívül Tiszaújváros is szóba került.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik