NB II

A szurkolók is összefognak

Egy alapítványon keresztül lehet majd támogatni a nyíregyházi labdarúgást.

A világhálón már régóta terjed a hír, miszerint a nyíregyházi drukkerek amolyan adománygyűjtésbe kezdtek, és a befolyt összeget a Spartacusnak ajánlanák fel. Szerda este már konkrét találkozó is történt, amelyen két szurkoló beszélt Brekk Jánossal – írja a Szabolcs Online.
A klub egyik szimpatizánsa elmesélte, baráti társaságban úgy döntöttek, hogy ha kell, anyagilag is segítik a megújuló egyesületet. Egyben bízik benne, hogy sokan állnak majd az ügy mögé, akinek csak ezer forintja futja, akkor ezerrel, aki tehetősebb, az pedig többel, akár ötven-százezer forinttal, hiszen sok kicsi sokra, megy. A drukker emlékeztetett, hogy néhány éve a Ferencvárosnál tizenöt millió jött így össze, és azt is fontosnak tartja, hogy ezzel egyfajta erkölcsi támogatást is adnának, és kifejeznék, hogy nekik szükségünk van a klubra, és a nyíregyházi labdarúgásra!

– Nagyon örülök, hogy ilyen a hozzáállásuk a Spartacust szeretőknek – vélekedett Brekk János. – Minden forint nagyon fontos lehet a jövőben, ám ennél is többet jelent a gesztus, amely példát adhat minden megyében élő focikedvelőnek, kispénzűeknek és komoly üzletembereknek egyaránt.
A támogatást egyébként közösen úgy képzelik el, hogy mihamarabb létrehoznak egy alapítványt, és ennek a számlájára fizethetnék be az adakozók az összeget, természetesen a lehetőségükhöz mérten. Az alapítványba érkezett pénz felhasználásáról egy háromtagú kuratórium döntene, ebben helyet kapna egy szurkoló, valamint az MLSZ megyei igazgatóságának és a nyíregyházi önkormányzatnak egy-egy képviselője.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik