NB II

Mégis indulhat az Orosháza?

A Honvéd-MFA elleni osztályozón eldőlt: az Orosháza FC kiesett az NB II-ből. A csapat most egy utolsó utáni esélyt kapott.

Úgy tűnik, mégis indulhat a másodosztályban az Orosháza, a hét elején ugyanis kiderült, a Barcs SC visszalépett. Mindez azt jelenti, hogy felszabadult egy hely. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának keddi ülésén úgy döntöttek, hogy az NB II legjobb kiesőit kérik fel az újbóli indulásra – írja a beol.hu.
– A lehetőség megvan, de várjuk meg, amíg megérkezik a hivatalos felkérés, ha így lesz, vállaljuk az NB II-es szereplést – mondta Restály György, az Orosháza FC Kft. ügyvezetője. – Elkezdhetünk takarékoskodni. Az a tervünk, hogy több fiatalt építünk be a keretbe, és vannak szponzorjelöltek, akik biztattak bennünket, s nyújthatnak számunkra támogatást.
A városi képviselőtestület a minap év végéig 11 millió forintos támogatást szavazott meg a klubnak, ami biztosan kevés lesz az NB II-es működésre. Kérdés még, hogy az NB III-ban, vagy az NB II-ben, de ki irányítja majd a csapat edzéseit? Marik László szerződése lejárt, és úgy nyilatkozott, munkahelyi elfoglaltsága miatt nem marad Orosházán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.