NB II

Garami vállalja a folytatást

Az MTK szakmai igazgatója, Garami József elfogadta a klubvezetés felkérését, így ő irányítja a csapatot a következő szezonban, az NB II-be.

Az együttes egyértelmű célja a visszajutás az élvonalba. A játékosok hétfőn kezdték meg a felkészülést.
– Örültem a vezetők felkérésének, és volt lehetőségem végiggondolni, hogy elfogadom-e az ajánlatot – mondta a hivatalos honlapon Garami József. – Végül az elmúlt évek közös sikerei sarkalltak arra, hogy igent mondjak. Nagyon fontos szempont volt a döntésem meghozatalakor, hogy terveink szerint a játékoskeret jelentős része együtt marad, tehát alkalmas lesz a cél elérésére. Természetesen nem általános jelenség, hogy egy kieső csapat edzője a kispadon marad, de a klubvezetés úgy értékelte, hogy az élvonalbeli búcsúnak több összetevője volt, a már említett közös sikerek okán pedig bizalmat kaptam a feladat megoldására.

A csapat túl is van az első edzésen, a játékosok közül Pölöskey Zsolt mandulaműtét után lábadozik, Dragan Vukmir pedig kedden csatlakozik a kerethez. Az első gyakorlás előtt Domonyai László vezérigazgató szólt a játékosokhoz, a szakmai igazgató pedig vázolta a felkészülési tervet a csapatnak.
– Ez a mostani természetesen más idénykezdet, mint általában, de az edzésmunkát tekintve hasonló a korábbi évekhez. Az első, ráhangoló héten napi egy edzés lesz, majd a következő héttől emeljük az adagot – mondta Garami József.

Olvasói sztorik