NB II

A pihenő alatt emésztenek

A játékosok és az edzők is nagyon nehezen élték meg azt, hogy az MTK második csapatának az ötödik hely ellenére búcsúzniuk kell az NB II-től.

Az MTK második csapata az ötödik helyen végzett a másodosztályban, ennek ellenére az NB III-ban folytatja a következő idényben. A nagycsapat NB I-ből való kiesésével ugyanis két csapata lenne az egyesületnek egy osztályban, ami nem megengedett.

– Sikeres szereplésen vagyunk túl, jobb pozícióban végeztünk, mint az előzetesen vártam – mondta Pölöskei a klub hivatalos honlapjának. – Ennek a sikernek több összetevője van, de nagyon fontos volt a játékosok hozzáállása. Akik a második csapat öltözőjében voltak, mindent elkövettek, hogy bizonyítsák rátermettségüket, szerettek volna feljebb kerülni. A visszajátszók pedig szintén meg akarták mutatni, hogy lehet rájuk számítani.

Természetesen az együttes tagjainak nem könnyű megemészteniük, hogy a jó szereplés ellenére egy osztállyal lejjebb kell folytatniuk.

– A játékosok és az edzők is nagyon nehezen élték meg ezt a helyzetet – magyarázta a tréner. – Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Vecsés elleni játékunk. Azt a mérkőzést azon a hétvégén játszottuk, mikor véglegesen eldőlt az első csapat sorsa, a letargia pedig vereséget okozott. Most, a pihenő alatt mindenki megemésztheti a történteket, június 27-én pedig újra találkozunk, és beszélünk a hogyan továbbról.

Olvasói sztorik