NB II

Elkészült a felkészülési program

Még javában tart a nyári pihenő a Gyirmót csapatánál, de Soós Imre vezetőedző már elkészítette az együttes felkészülési programját. Az edzések július negyedikén kezdődnek.

Napi két edzések mellett három torna, és hat edzőmérkőzés is szerepel a győriek programjában. A nyári szünetben folytatódnak a fejlesztések a gyirmóti stadionban. A mostani ütemezés szerint a centerpálya felújítása, a hazai és a vendégöltöző fejlesztése, valamint utánpótláscsapat öltözőinek kialakítása folyik – írja a klub hivatalos honlapja.
További érdekesség, hogy 2001-ben nyerte meg a Gyirmót SE az akkor Szabadföld Kupának nevezett sorozatot, a Ferencváros stadionjában. Az akkori sikerekre emlékezve találkoztak a korabeli győztesek a három évvel korábbi, szintén Szabadföld Kupa-aranyérmes Jánossomorja együttesével, a gálameccs végeredménye 3-3 lett.

Olvasói sztorik