NB II

Kozármisleny: parádés félév

Fennállása legkiválóbb idényén van túl a Kozármisleny SE az NB II Nyugati-csoportjában. A baranyai kisváros együttese a nyolcadik helyen végzett.

A klub hivatalos honlapjának szezonzáró összefoglalójából kiderül, hogy a csapat NB II-es szereplése legmagasabb pontszámát érte el (45). Akik nyomon követték a gárda egészéves szereplését, azok tisztában vannak azzal, hogy télen anyagi problémák jelentkeztek az egyesületnél, amely után a csapat meggyengült, és a célkitűzés a bennmaradás kiharcolása lett.
Ennek tükrében hatalmas tett, amit a csapat tavasszal véghezvitt, hiszen az ősszel megszerzett 17 pontjához 28-at gyűjtött, ami azt jelenti, hogy a tavaszi eredmények figyelembevételével csupán a bajnok Pécsi MFC, és a második helyezett Gyirmót tudta a Kozármislenyt megelőzni. A feltételek, a körülmények és a lehetőségek tekintetében ez sokkal nagyobb teljesítmény, mint azt a kívülállók gondolnák.

Négyéves másodosztályú tagsága során egyetlen félévben sem szerzett 28 pontot az együttes, és az eddigi években összességében is most sikerült a legtöbb pontot gyűjtenie (45). A nagyszerű tavaszi hadjárat mellett meg kell említeni a Kozármisleny kiváló hazai mérlegét, amely az egész évet figyelembe véve azt jelenti, hogy a csapat a Bajával holtversenyben az első helyen végzett a házigazdaként elért eredmények alapján összeállított tabellán. A 15 kozármislenyi mérkőzésen 11 alkalommal nyertek a baranyaiak, és három döntetlen mellett csupán egyszer kaptak ki. Ez összesen 36 pont a megszerezhető 45-ből, amelyet eddig megközelíteni sem tudtak.
Az idei tavasz másik pozitívuma, hogy korábban soha nem lőtt annyi gólt a csapat fél szezon alatt, mint az idei tavaszi fordulókban, szám szerint 28-at. Ezenkívül az eddigi négy év során egyszer sem sikerült annyiszor győztesen elhagynia a pályát az együttesnek, mint idén. Ez kiválóan tükrözi Márton Gábor edző azon filozófiáját, hogy a döntetlenek nem túl sokat érnek, ezért támadjon a csapat, és próbáljon meg minél több győzelmet elérni, és minél több gólt rúgni.
Találatai nagy részét (41-ből 22-t) a félidők utolsó negyedórájában szerezte a Kozármisleny, azaz továbbra is jellemző a csapatura, hogy jól hajrázik, a játékosok jó edzettségi állapotban vannak, és a végsőkig harcolnak a sikerért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.