NB II

Ifikkel áll fel a Győr

Kelment István kijelentette, hogy nem vesznek részt a feljutásért folytatott harcban. Fiatalokkal állnak fel a Pécs ellen.

Tartalékosan érkezik és fiatal együttessel lép pályára a Győr II. a PMFC ellen szombaton este. A pmfc.hu-nak Klement István, a győri klub tartalékcsapatának vezetőedzője nyilatkozott.

– A PMFC csapata más motivációval lép majd pályára, hiszen ők győzelmi kényszerben játszanak, egy versenyfutásban vesznek részt, ami a feljutásért zajlik – mondta el Klement István. – Mi egy fiatal csapattal érkezünk Pécsre, és természetesen mi nem veszünk részt a Pécs versenyfutásában, igy a motivációnk is más. Valóban nagyon fiatal játékosok lépnek majd pályára, így jósolni sem tudok semmit, majd meglátjuk, mi lesz a mérkőzésen. Annyi biztos, hogy három játékosomra nem számíthatok, egy játékosom eltiltását tölti, kettő pedig sérült, így tartalékosan próbáljuk felvenni a versenyt a kiváló forméban lévő hazaiakkal.

Olvasói sztorik