NB I sport

Legalább 7777 szurkolót vár a DVTK

Ha több megy a bajnokira, az sem baj.

Amennyiben legalább 7777 szurkoló látogat ki szombaton a Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkőzésre, akkor az azt követő hazai NB I-es találkozóra a Diósgyőri VTK 90 százalékos kedvezménnyel értékesíti a jegyeket a drukkereknek.

Az előírt nézőszám azzal van összefüggésben, hogy a 11., kiesést jelentő helyen álló miskolci együttes hét forduló óta veretlen az OTP Bank Ligában, ezalatt négy győzelem mellett háromszor döntetlent játszott.

A DVTK szombaton 17 órától fogadja a harmadik helyen álló Budapest Honvédot, s amennyiben legalább 7777 néző lesz a meccsen, akkor a március 9-én esedékes, Puskás Akadémia elleni találkozóra válthatnak kedvezményesen belépőt a szurkolók.

MTI/Kiemelt kép: dvtk.eu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.