NB I

NB I-es csapat hívja haza Guzmicsot

Saláta aláírt Szombathelyen, ahol újabb válogatott védőnek tettek ajánlatot.

Ahogy arra számítani lehetett, a negyvenszeres szlovák válogatott Saláta Kornélnak nem jelentett gondot a próbajáték az NB I utolsó helyén álló Haladásnál: egyetlen félidő alatt meggyőzte a vasiakat. Csütörtökön tehát hivatalossá vált a rutinos, világ- és Európa-bajnokságot megjárt szlovákiai magyar védő szerződtetése.

– Tapasztalt, rutinos, sok nagy csatát megélt játékos, aki nagy segítségünkre lehet tavasszal.  Rajta kívül még egy belső védőt szeretnénk igazolni – idézi Tóth Miklós ügyvezető igazgatót a Haladás honlapja.

A sportvezető azt is elárulta, hogy a klub megkereste a magyar válogatott Guzmics Richárdot, aki 2014-ben intett búcsút a vasi együttesnek, s igazolt Lengyelországba, majd Kínába.

– Valóban így van, tettünk ajánlatot Guzmicsnak, várunk a válaszára – mondta Tóth.

Saláta Kornél és Tóth Miklós Fotó: haladas.hu

A nyitóképen Guzmics Richárd – fotó: MTI/Kovács Tamás

Olvasói sztorik