NB I

Reális az Európa Liga-csoportkör a Fradi számára

Orosz Pál nyilatkozott.

Megírtuk, miként „üzent hadat” a magyar játékvezetőknek a Ferencvárosi TC elnöke, Kubatov Gábor.

A klub évzáró ünnepségén Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója is jelen volt, és az M4 Sportnak elmondta: most már tényleg reális elvárás az Európa Liga-csoportkörbe kerülés. Közben a Fradi bajnoki üldözője nem kevesebb, mint négy játékosát elküldte, egyet pedig átadólistára tett.

Hajnal Tomi bekerült a rendszerbe, most már nem, mint futballista, hanem mint sportkoordinátor. Neki nagy szerepe van az igazolások előkészítésében. De, ahogy azt az elnök úr is mondta, nálunk az igazolások mindig úgy történnek, hogy egységesen egyet kell értenie a szakmai stábnak és a menedzsmentnek, hogy valóban akarunk egy játékost. Ne legyen utána egymásra mutogatás, hogy ezt te akartad, én akartam… Rendelkezésünkre állnak most már azok a muníciók, amik feljogosítanak minket arra, hogy nemzetközi szinten is jobb eredményeket érjünk el. Úgy gondolom, ezzel a háttérrel, amivel mi rendelkezünk, egy megfelelő szakmai munkával az Európa Liga-csoportkör mindenképpen reális

– nyilatkozta Orosz Pál az M4 Sportnak.

Kiemelt kép: MTI

Olvasói sztorik