NB I

Horváth Ferenc nem számított arra, hogy kézzel is lehet játszani

Odaszúrt a játékvezetőnek a Haladás vezetőedzője a Puskás Akadémia elleni meccs után.

Két héttel ezelőtt a sereghajtó Szombathelyi Haladás hatalmas meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I-ben, ám a válogatott szünetet követően nem tudta ugyanott folytatni a vasi csapat, a Puskás Akadémia otthonában 2-0-ra kikapott – ha megnézed ezt a védelmet, megérted, miért utolsó a Hali.

A lefújás utáni sajtótájékoztatón már-már úgy tűnt, hogy ezúttal elmarad a már megszokottnak vélt szókimondó Horváth Ferenc-nyilatkozat, ám a Haladás-tréner az utolsó mondatában azért csak odaszúrt a játékvezetőnek.

Sok mindenre nem számítottunk, például arra sem, hogy kézzel is lehet játszani – utalt vélhetően Horváth a Puskás második góljára, amikor is Kiss Tamás kezezésgyanús szituációban tette maga elé a labdát a gólpasszát megelőzően.

Ezen mondata előtt Horváth még megjegyezte, hogy csapata tizenöt perc alatt elintézte ezt a meccset, utána pedig nagyon nehéz volt bármit is csinálniuk, hiszen a Puskás Akadémiát minőségi játékosok alkotják. A tréner hozzátette, az első kapott gól előtti szituációt körülbelül hétszer mutatta meg a játékosainak a videózás alkalmával, megbeszélték, hogy mit fognak tenni a Puskás ilyesfajta támadásai ellen.

címlapfotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik