NB I

A Ferencváros hozta a kötelezőt, újabb vereségbe szaladt bele a Haladás

Az Újpest a Pakssal, a Honvéd a Mezőkövesddel ikszelt.

Mondhatjuk úgy is, hogy a listavezető hozta a kötelezőt, ugyanis a Ferencváros simán átlépett a Kisvárda együttesén. Abraham Frimpong fejese jelentette a vezető találatot a „zöld-fehérek” számára, nem sokkal később Miha Blazic növelte az előnyt a kapu előtti helyzete után, ami aztán a találkozó végéig kitartott. A Fradi így megszerezte tizedik győzelmét ebben a szezonban.

A Mezőkövesd elleni döntetlenével immáron hét meccs óta veretlen a Honvéd. A Fradit szorosan üldöző kispesti csapat egyetlen gólját, a szögletet Kamber tovább fejelte a hosszú irányába, ott érkezett Holender és 2 méterről a hálóba bólintott. A válasz Drazicstól érkezett a 77. percben. Így ez a pontvesztés most nagyon jól jött a Ferencvárosnak, hiszen jelenleg öt egység a különbség a két csapat között.

A 17:00-s etap másik két meccsén csak egy hozott győzelmet, a Puskás Akadémia két góllal verte a Haladást (a szombathelyi védelem teljes összeomlását ITT tudod megnézni). Az Újpest a második félidőben szerzett vezetést a Paks ellen, nem sokkal a vége előtt jött az egyenlítés, a döntetlen eredmény pedig a lefújásig megmaradt.

„Hazai vizeken” maradva: gólzáporos mérkőzést hozott a Dárdai Pál vezette Hertha és a Szalai Ádámot is felvonultató Hoffenheim, mutatjuk a fordulatos összecsapás találatait.

Címlapkép: fradi.hu

OTP Bank Liga, 15. forduló, szombati eredmények

Ferencvárosi TC – Kisvárda Master Good 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Frimpong (21.), Blazic (33.)
Budapest Honvéd – Mezőkövesd-Zsóry FC 1-1 (0-0)
Gólszerző: Holender (64.), illetve Drazics (76.)
Puskás Akadémia FC – Szombathelyi Haladás 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Kiss T. (13.), Knezevic (17.)
Újpest FC – Paksi FC 1-1 (0-0)
Gólszerző: Beridze (60.), illetve Bartha (84.)

Később játsszák:

DVTK – MTK Budapest 19:30 TV: M4 Sport

Olvasói sztorik