NB I

A Haladást is legyőzte, tovább üldözi a Fradit a Vidi

Remekül hajrázott az Újpest, a Debrecen és a Mezőkövesd az élvonal 11. fordulójában.

A 11. fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga a válogatott szünet után – 17 órától öt mérkőzést rendeztek.

A Debrecen egy Tőzsér-beívelés után szerzett vezetést a Paks ellen – Pávkovics fejelt gólt a 23. percben –, és bár sokáig úgy tűnt, ez az egy találat dönti el a meccset, végül nem így lett: a nem sokkal korábban csereként beállt Simon András 1-1-re módosította az állást a hajrába érve, de még erre is volt válasza a DVSC-nek, és Bódi kapufáról bepattanó szögletével megnyerte a találkozót.

Alig több mint 12 percet kellett várni Kisvárdán az első gólra: az éledező újonc Vári szöglet utáni fejesével jutott előnyhöz a Mezőkövesd ellen – itt mutattuk meg a találatot. A második félidő közepén Molnár egyenlített, majd a végén a győzelmet is megszerezte a Mezőkövesd: ismét Molnár villant, ezzel lett 1-2.

Közel egy óráig tartott a gólcsend Miskolcon, aztán Márkvárt Dávid gondolt egyet, és egy lekészített labdát 18 méterről lőtt az újpesti kapuba. Hogy ne legyen teljes a diósgyőri öröm, arról Beridze gondoskodott a hajrában: ziccerben egyenlített. Nagyot fordult a meccs: Beridze szerzett labdát percekkel a vége előtt, és be is lőtte helyzetét, amivel 2-1-re nyert a csapata.

Szintén egy óra játék után szerzett vezetést a Vidi a Haladás vendégeként Scsepovics góljával, majd percekkel később Pátkai is mattolta Királyt, amivel el is dőlt a mérkőzés: 2-0-ra nyert a Vidi, és immár harmadik a tabellán a szintén 18 pontos MTK, Mezőkövesd páros előtt, és a Fradi, Honvéd duó mögött.

OTP Bank Liga, 11. forduló

Debreceni VSC – Paksi FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Pávkovics (23.), Bódi (93.), illetve Simon A. (75.)

Diósgyőri VTK – Újpest FC 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Márkvárt (58.), illetve Beridze (77., 89.)

Szombathelyi Haladás – Mol Vidi FC 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Scsepovics (62.), Pátkai (69.)

Kisvárda Master Good – Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Vári (13.), illetve Molnár (66., 79.)

MTK Budapest – Budapest Honvéd FC 1-1

Később:
19.30: Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC

Kiemelt kép: molvidi.hu

Olvasói sztorik