NB I

„Csendes gyilkos”: a Fradi megtalálta Nagy Ádám utódját

Csonka András élvezi a közös munkát Rebrovval, akár már szombaton, Felcsúton is bizonyítana.

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott csoportelsőként jutott tovább az elitkörbe, ahol kiharcolhatja az Európa-bajnoki részvételt. A nemzeti csapat tagja volt a Ferencvárosi TC játékosa, Csonka András is, akivel a válogatottbeli szereplés mellett természetesen a Fradiról, a csapatban betöltött szerepéről is mesélt a klubhonlapnak.

A játékos elárulta, milyen szerepet tölt be az utánpótlás válogatottnál

„Csendes gyilkosnak” nevezném magam, nem vagyok az a kimondott vezéregyéniség, de azt sem lehet mondani, hogy lehetetlen a szavamba vágni. Nincs széthúzás egyébként a társaságon belül, jó a közösség.

Csonkát sokszor hasonlítják össze Nagy Ádámmal, hiszen ugyanaz a posztjuk, illetve mindkettőjüknek van futsalmúltja.

Nagyon szeretem ezt a posztot, mert sokat van nálam a labda, nekem kell lennem a kapocsnak a védelem és a középpálya között. Sok mindent tudok alkalmazni ezen a poszton a futsalból tanultakból, ahogy azt látom Ádám játékánál is. Természetesen jó példa előttem, örülnék neki, ha én is hasonló utat tudnék bejárni a Fradi utánpótlásából a felnőttcsapatig.

Csonka András lesz az “új Nagy Ádám”? – fotó: fradi.hu

A Fradi felnőtt csapatáról és Rebrovról

–Rebrov rengeteget foglalkozik velünk, nagyon támogatja a fiatalokat. Remélem, hogy lassan a pályán, mérkőzéseken is megkapjuk a lehetőséget a bizonyításra. Mindent megteszek érte! Most sok lesz a hiányzó a Puskás Akadémia ellen eltiltások, sérülések miatt, ezért nagyon reménykedem benne, hogy be leszek nevezve – utalt Csonka András a szombati, felcsúti NB I-es mérkőzésre.

Ha már Ferencváros: pokoli vonat, 14 kocsiban 1100 fradista kel útra.

A teljes interjú ITT érhető el.

címlapkép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik