NB I

Rebrov látja az előrelépést, de egyvalamit megtiltott a játékosainak

Az ukrán tréner azt mondja, a csapata szinte mindenben fejlődik.

Kilenc fordulót követően már hét pont a Ferencváros előnye az NB I élén, ám Szerhij Rebrov vezetőedzőt ez egyáltalán nem érdekli, mindig csak a következő mérkőzésre koncentrál – derül ki a Fradi.hu interjújából. Ha már Fradi, azt olvastad, mire készülnek a zöld-fehér drukkerek? Brutális lesz!

Az ukrán tréner a nyilatkozatában még kitért az Újpest elleni városi rangadóra is, majd megemlítette, hogy a magyar bajnokságban nehéz ütközetekre számíthat az ember, hiszen kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Az elvárásom a jobb statisztika volt a derbi előtt. A csapat szinte minden elemében fejlődik és ez a legfontosabb. Látom az előrelépést és bár egy gólt szereztünk, volt 19 lövésünk és nagyobb helyzeteink. A lényeg, hogy megszereztük a három pontot és a szurkolók is elégedettek voltak a látottakkal. Mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, mondtam is a játékosaimnak, hogy ne nézzék a tabellát, ne nézzék, ki hány pontra van tőlünk, csakis a következő összecsapás kell lebegjen a szemünk előtt, a szezon végén lesz fontos, hol állunk a tabellán – mondta Rebrov.

címlapfotó: fradi.hu

Olvasói sztorik