NB I

FTC: Ivan Petrjak meghívót kapott az ukrán válogatottba

A zöld-fehérek játékosa az olaszok és a lengyelek ellen bizonyíthat Sevcsenkónak.

Az éllovas Ferencváros hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a klub játékosa, Ivan Petrjak meghívót kapott az ukrán labdarúgó-válogatottba Andrij Sevcsenko szövetségi kapitánytól az Olaszország elleni felkészülési találkozóra és a Csehország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre.

Petrjak eddig négy alkalommal viselhette az ukrán válogatott mezét, három felkészülési mérkőzésen és egy Európa-bajnoki-selejtezőn. A bemutatkozására 2016 márciusában került sor Ciprus ellen, legutóbb pedig idén márciusban lépett pályára Japán ellen hazája nemzeti csapatában. Most újra számít rá Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány, a Milan és a Chelsea korábbi aranylabdás labdarúgója.

Mindig kiemelt figyelmet fordítok rá, hogy ki szerepel a válogatottunkban, ez most is így volt. Amikor a névsort böngésztem, megláttam a saját nevemet, és nem tagadom, ez váratlanul ért. Nem mondom, hogy nem reménykedtem benne, de nem számítottam rá. Úgy érzem, jó formában voltam az elmúlt hetekben a Fradiban, a csapatnak és nekem is jól ment, örülök neki, hogy erre a kapitány is felfigyelt. Nagy a harc a válogatottba kerülésért, emiatt különösen is boldog vagyok, hogy én is a keret tagja vagyok

– mondta Petrjak a meghívójával kapcsolatban.

Petrjak olyan topligás játékosokkal készülhet együtt a jövő héttől, mint a hétvégén a Manchester United ellen győztes West Ham Unitedben játszó Andrij Jarmolenko, a Schalke támadója, Jevhen Konopljanka, vagy éppen a Real Madridhoz a nyáron szerződő (jelenleg kölcsönben a Leganesben játszó) Andrij Lunin.

címlapkép: fradi.hu

Olvasói sztorik