NB I

Dajka elismeri, igazságosabb lett volna a döntetlen

Supka Attila örül az egy pontnak, Hipp szerint akár 6-6 is lehetett volna a végeredmény.

Debreceni VSC–Szombathelyi Haladás 1-1

Herczeg András, DVSC: – Az első 30 percben nagyon jól játszottunk, gólokkal kellett volna vezetni. Igaz, csak egy találatot szereztünk. A két kényszerű csere megzavarta a játékunkat, és a Haladás egyenlített. A második félidő eleje a vendégeké volt, ott eldönthették volna ők is meccset. Utána mi javítottunk, ismét voltak helyzeteink. Csalódott vagyok, a helyzeteink alapján meg kellett volna nyerni a meccset. A védekezésen és a helyzetkihasználáson javítani kell. Ilyen mérkőzést hazai pályán meg kell nyerni, az luxus, hogy ennyi helyzetet kihagyunk.

Michal Hipp, Haladás: – Nagyon jól felkészültünk a hazai csapatból, tudtuk, a mérkőzés elején nagy nyomást gyakorolnak az ellenfélre. Rosszul kezdtük a meccset, több helyzete volt a hazaiaknak, szerencsénkre ezeket rendre kihagyták. Utána összeszedtük magunkat, majd kiegyenlítettünk. Helyzeteink nekünk is voltak. A második félidőben a hazaiak ismét vezetést szerezhettek volna, 2-3 gólos előnyt harcolhatott volna ki a Loki, de Király remekül védett. Priskin egyenlítő góljával jöttünk vissza a mérkőzésbe. Az első félidőben a hazaiak helyzetkihasználása és a kapusunk fantasztikus teljesítménye után lett döntetlen az eredmény. A második félidőz jól kezdtük, az első 10 percben hatalmas helyzeteket puskáztunk el. Utána kiegyenlített játék folyt, de nekünk is volt helyzetünk Németh Márió révén. Tetszhetett a mérkőzés a nézőknek, a helyzetek alapján akár 6-6 is lehetett volna. A csapat védőjátéka nagyon gyenge volt. Igazságos ez a döntetlen.

forrás: haon.hu


Diósgyőri VTK–Paksi FC 0-0

Fernando Fernández, DVTK: – Két olyan elsőosztályú csapat mérkőzése volt, akik tudják, mit akarnak játszani. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, de mi tisztább lehetőségeket tudtunk kialakítani. Leginkább a gól hiányzott, Vernes kapufát lőtt, Brkovics szöglet utáni, és Tóth kapu előtti helyzetét követően megszerezhettük volna a vezetést, de nem sikerült. Mai ellenfelünk jó felfogásban játszott, megszállták a középpályát labdabiztos játékosokkal, ezért nagyon kemény mérkőzés volt. Mindig nehéz a Paks ellen játszani, emlékezhetünk, hogy a Vidi és az FTC ellen is döntetlent értek el. A saját játékosaimmal elégedett vagyok, ha a múlt heti teljesítménnyel hasonlítom össze, akkor sokat fejlődtünk védekezésben, és akkor is, amikor nálunk volt a labda. Ezen kívül ma bátrabban vállalkoztak a játékosok, többször is látni lehetett azt a rövid passzos játékot, amit elvárok a csapattól. Minden pont sokat ér, és azt se felejtsük el, hogy ma nem kaptunk gólt. A legutóbbi három meccsen összesen egy gólt kaptunk, ami a bajnokság eleji helyzethez képest hatalmas előrelépés. Most két hetünk lesz, hogy felkészüljünk a következő bajnokira, beépíteni az új játékosokat. Egy maraton vár ránk a bajnokság végéig, aminek csak az elején járunk.

Csertői Aurél, Paks: – Felemás érzéseim vannak a mérkőzés kapcsán. A játék képe alapján ikszes mérkőzést játszottunk, az eső félidőben az ellenfél többet tett a sikerért, mert kapkodtunk, biztonságra játszottunk, a második játékrészben a mi akaratunk érvényesült. Sok hiba jellemezte a mérkőzést mindkét oldalon, nem számítva a néhány helyzetet, leginkább a mezőnyben folyt a játék. Idegenben felvettük a ritmust, nem könnyű ilyen helyzetben nyerni. Kevés pontunk van, győzelmek kellenek, hogy előre lépjünk. Ma nem sikerült, de sok mérkőzés van még hátra.

forrás: dvtk.eu


Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás Akadémia FC 2-0

Tóth László, Mezőkövesd: – A mérkőzést jól kezdtük, de 1-0-ás állásnál kicsit kiengedtünk. A második félidő hasonlóan alakult hiszen ezt a játékrészt is jól kezdtük, egy pontrúgás után kis híján megszereztük a második gólt, de utána jött egy holtpont, amelyet sikeresen átvészeltünk. A védekező zónában jól kontrolláltuk a mérkőzést, nagyon örülök, hogy itthon tartottuk ezt az igazán értékes három pontot.

forrás: mezokovesdzsory.hu


Mbappénak elgurult a gyógyszere, piros lap lett a vége – VIDEÓ
A PSG sztárja nehezményezte ellenfele szerelési kísérletét, rögtön fel is lökte.

MTK Budapest–Kisvárda 0-1

Feczkó Tamás, MTK: – Nagyon jól kezdtünk, és az első félidőben elhittük, hogy megvan a meccs. A Kisvárdáé minden elismerésem az első félidei játékuk miatt, nagyon jól küzdöttek. A második félidőben felborult a pálya, megvoltak a lehetőségeink, még a 94. percben is akadt nagy helyzetünk, de úgy tűnik, ma nem érdemeltünk pontot, ehhez a vendégek jó védekezése is hozzájárult, bár az is igaz, sokat állt sajnos indokolatlanul a játék.

Dajka László, Kisvárda: – Nagyon örülünk a három pontnak, amiért becsülettel megdolgoztunk. Akadtak kisebb lehetőségeink, kontráink, kimaradtak, az pedig, hogy egy tizenegyessel nyertük a meg a meccset, benne van. Nagyon örülök a győzelemnek, de el kell ismerni, a döntetlen igazságosabb lett volna, a szerencse azonban ezúttal velünk volt.

forrás: mtkbudapest.hu és kisvardafc.hu


Újpest FC–Budapest Honvéd 0-0

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – A találkozó végén nem lehetek boldog a megszerzett egy ponttal, de annak örülök, ahogy futballoztunk. Az első 30 percben azt tették a fiúk, amit kértünk tőlük, türelmesen járatták a labdát, ekkor több lehetőséget is kidolgoztunk, amelyeket ki kellett volna használnunk. A Honvéd több labdarúgója is veszélyes volt a kontratámadásoknál, ugyanakkor sikeresen megállítottuk őket. Nagyot léptünk előre a mutatott játékkal, remélem mostantól a szerencse is mellénk áll majd és megjönnek a gólok és a pontok is

Supka Attila, Honvéd: – Egy hazai környezetben agresszív Újpesttel találkoztunk, azt kaptuk vissza, amire számítottunk, a széleken bontottak meg minket sokszor az első félidőben, azt az időszakot sikerült nagy nehezen átélnünk. Megpróbáltunk mindent megtenni azért, hogy ne csak pontot, hanem pontokat tudjunk elvinni Újpestről, ez nem sok csapatnak fog sikerülni. A második félidőben ha pontosabban passzolunk, a kontráink ülhettek volna és gólt, gólokat szerezhettünk volna. Jó, agresszív, hajtós mérkőzés alakult ki, az iram rendben volt, viszont a játékban voltak hibák, rengeteg rossz passz volt mindkét csapat részéről, elsősorban az eső és a pálya miatt. Az egy pontnak is örülnünk kell.

forrás: ujpestfc.hu és honvedfc.hu

Ha esetleg lemaradtál volna a felettébb érdekes szombati eseményekről, ide kattintva megnézheted, ahogyan Ronaldo ollózni próbált, de végül rajta röhögtek Parmában, itt pedig azt is láthatod, miért akadtak ki az újpestiek a játékvezetőn a Budapest Honvéd elleni bajnokin.

Címlapkép: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.