NB I

Maradt nyeretlen a Puskás és a Kisvárda

Egymás ellen folytatták döntetlennel.

OTP Bank Liga, 5. forduló

Puskás Akadémia FC – Kisvárda Master Good 1-1 (0-0)
Felcsút, Pancho Aréna. Játékvezető: Kassai
Puskás: Danilovics – Poór, Heris, Hegedűs J., Trajkovski – Márkvárt, Zsidai (Balogh B., a szünetben) – Kiss T., Knezevic (Diallo, 79.), Molnár G. (Radó, 61.) – Arabuli. Vezetőedző: Benczés Miklós
Kisvárda: Felipe – Melnik, Vári B., Ene, Anderson – Lucas, Protics (Karaszjuk, 90.) – Gosztonyi (Sassá, 70.), Misic (Mitosevics, 68.), Ilics – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László
Gólszerzők: Knezevic (58.), illetve Lucas (77.)

Nyeretlen csapatok, az egyetlen ponttal álló Puskás Akadémia és a nulla egységgel sereghajtó Kisvárda Master Good találkozott az élvonal ötödik fordulójában. A vendégeknél Dajka László most debütált a kispadon.

A Kisvárda kezdett valamivel aktívabban, Danilovicsnak volt dolga a felcsúti kapuban. Nem sokkal később Molnár is tesztelte a másik kapust, Felipét – utóbbi párharcot is a hálóőr nyerte. A 23. percben tizenegyeshez jutott a Kisvárda, azonban a középre lőtt Horváth-büntetőt védte az állva maradt felcsúti kapus – a gyenge kísérletet itt mutattuk meg. Nem sokkal később a Puskás is közel járt a gólhoz: Knezevic a lécet találta telibe.

A második félidő 0-0-ról indult, de hamar jött az első gól: az 58. percben Balogh beadását Knezevic lőtte a léc alá (1-0). A hajrában mindent megtett az egyenlítésért a Kisvárda, Anderson például egy életerős lökettel a kapufát lőtte telibe. Egy perccel később hasonló löket zúdult a hazai kapura: Lucas már pontosabban célzott, megszerezve ezzel a várdaiak első bajnoki találatát (1-1).

A döntetlen kitartott a végéig: mindkét fel maradt nyeretlen, 1-1 lett a végeredmény.

Címlapkép: kisvardafc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik