NB I

Felfüggesztette légiósát a Kisvárda, felbontják a szerződését is

Anton Sinder felelőtlensége az állásába került.

Súlyos fegyelmezetlensége és a Ferencváros ellen kapott piros lapja után a második csapathoz irányították Anton Sindert, az NB I-es újonc Kisvárda támadóját mindaddig, amíg az eltiltása le nem jár.

Azóta a klub kézhez kapta az MLSZ fegyelmi bizottságának végzését, amely szerint „minden, a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől négy hónapra eltiltották” Sindert. Itt mutattuk meg, mit tett a légiós!

– Ezek után nem maradt más, mint csütörtökön Anton Sindert felmentettük a munkavégzés alól, hiszen a határozat alapján a szervezett edzésektől is eltiltották őt. Kezdeményezzük továbbá szerződésének egyoldalú felbontását – mondta a klubhonlapnak a kialakult helyzetről Révész Attila sportigazgató.

A négy hónapos eltiltás azt jelenti, hogy az ukrán támadó leghamarabb december 11-én állhatna újra edzésbe.

Az utóbbi időben nemcsak az ilyen jellegű döntések, hanem a pénzbüntetés is ismeretlen volt a kisvárdai klub számára. Nos, a fegyelmi bizottság csütörtöki döntése értelmében a klubot 200 ezer forintra büntette „szurkolói az Újpest és az FTC elleni mérkőzéseken történt rendzavarásaiért”.

A klub közleményében úgy fogalmaz: felhívják a szurkolók figyelmét a sportszerű viselkedésre, buzdításra, valamint arra, hogy ne üljenek fel a provokációnak és akkor is tartózkodjanak mindennemű véleménynyilvánítástól, ha a pályán történtek bántják az igazságérzetüket.

Címlapkép: M4 Sport

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.