NB I

Tapad a Fradira a Honvéd, továbbra sem veszített pontot

Mezőkövesden is nyertek a kispestiek.

OTP Bank Liga, 4. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd 0-1 (0-0)
Mezőkövesd, Mezőkövesd Városi Stadion, 3280 néző. Játékvezető: Erdős
Mezőkövesd: Dombó – Pillár, Hudák, Szalai – Cseri, Meskhi (André Alves, 80.), Szeles, Tóth B., Vadnai (Silye, 60.) – Koszta (Szakály D., 68.), Drazic. Vezetőedző: Kuttor Attila
Honvéd: Gróf – Baráth, Batik, Skvorc – Uzoma, Pilik (Kamber, 78.), Vadócz, Nagy G., Heffler – Danilo (Kukoc, 92.), Holender (Lukács D., 69.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Holender (51.)

A három kör után még hibátlan Budapest Honvéd a két bajnokiján szintén veretlen, négy pontot szerző Mezőkövesd Zsóry FC vendége volt az OTP Bank Liga negyedik fordulójának záró mérkőzésén. Sajnos gyászszünettel kezdődött a találkozó – nagyon fiatal szurkolóját, Alcsikát veszítette el a hazai együttes.

Az első percekben csak ismerkedtek a csapatok, negyed óra elteltével azonban már Gróf védéseire volt szükség, hogy ne kerüljön előnybe a hazai alakulat – a szögletből is lett egy fejes, de fölé szállt a labda. Holender pörgette fel magának a játékszert a huszadik percben, ő sem sokkal tévesztett célt – jó iramban kezdték a csapatok a veretlenek rangadóját. Vadócz lövését Dombó védte, majd a szöglet után is kapuja elé szögezte ellenfelét a Honvéd – nehéz perceket élt át, de kivédekezte a Kövesd.

Kézgyanús eset a tizenhatoson belül, de nem fújt a spori: Danilo fejesét Szalai blokkolta. Kispesti támadások itt, veszélyt rejtő kövesdi támadások ott – viszont gólt nem hozott az első negyvenöt perc.

Az 51. percben Vadócz remekül ugratta ki Holendert, aki mintegy harminc méteren keresztül senkitől sem zavartatva vezethette kapura a labdát, majd a kapus mellett is elfutva az üres hálóba passzolt (0-1). Sürgősebb lett a gólszerzés a Mezőkövesdnek, és a 64. percben Hudák révén majdnem össze is jött: egy szöglet után négy méterről fejelt mellé.

Vadócz kísérlete is centikkel kerülte el a kaput. A támadósorban a rutinos André Alves is helyet kapott már a kövesdieknél a hajrában, mindent egy lapra tett fel az együttes az egyenlítésért, rohamozott is becsülettel, bőven akadt dolga Grófnak. Egyenlíteni azonban nem sikerült: a Honvéd megőrizte egygólos előnyét, így a listavezető Ferencvároshoz hasonlóan 12 ponttal áll a bajnokságban négy kör után.

Címlapkép: honvedfc.hu

Olvasói sztorik