NB I

A szintet akarja emelni a DVTK spanyol edzője

Az időjárás nem volt befolyásoló tényező, mindkét csapat azonos körülmények között játszott - mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A Rangadón is beszámoltunk róla, hogy a DVTK az OTP Bank Liga harmadik fordulójában elszenvedte második vereséget. A mérkőzés utáni nyilatkozatokból úgy tűnik, a problémákkal tisztába van a csapat edzője is.

– A Debrecen megérdemelten nyert, az első perctől kezdve sokkal jobban játszottak, mint mi. Sokat kell javulnia a játékunknak. Az időjárás nem volt befolyásoló tényező, mindkét csapat azonos körülmények között játszott.A baj az volt, hogy a mi csapatunk szintje nem volt megfelelő, és ezt emelni kellene. Többet kell mutatni támadásban és védekezésben is. Idő kell, hogy megfelelően kompakt legyen a csapat. Realistának kell lenni, a csapat az elmúlt két évben a kiesés ellen harcolt, az idén a bent maradás a cél. Változtatni kell a játékosok fejében a játékfelfogáson – mondta a Boon.hu-nak Fernando Miguel Fernandez Escribano.

Kiemelt fotó: www.dvsc.hu

Olvasói sztorik