NB I

A DVSC a szünet után felőrölte a DVTK-t

Tőzsér és Szécsi góljával nyerte a Loki a keleti rangadót.

NB I, 3. forduló

Debreceni VSC – Diósgyőri VTK 2-0 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion. Játékvezető: Erdős J.
DVSC: Nagy S. – Cikos, Kinyik, Szatmári, Barna – Tőzsér – Bódi, Avdijaj (Takács, 90.), Haris (Csősz, 84.), Varga K. (Calvente, 55.) – Szécsi. Vezetőedző: Herczeg András
DVTK: Antal – Eperjesi, Brkovics, Tamás, Forgács (Tajti, 53.) – Busai, Lipták (Bárdos, 62.), Hasani – Sesztakov, Bacsa, Vernes (Joannidisz, 62.).  Vezetőedző: Fernando Fernández
Gólszerzők: Tőzsér (48.), Szécsi (82.)

Mozgalmasan indult a keleti rangadó, már az első percben Szécsi lövése után a kapufán csattant a labda, de bő tíz perccel később sem kellett sok ahhoz, hogy Busai ordító ziccerben megszerezze a vezetést, Nagy azonban parádés védést mutatott be – ide kattintva megnézheted a bravúrt. A 17. percben Haris kilenc méterről csak centiket tévedett, ezt követően viszont már nem tudták tartani ezt a tempót a csapatok, és a szünetig már egyáltalán nem rágták le a körmüket a szurkolók.

A második játékrész álomszerűen indult a hazaik szemszögéből, Tőzsér ugyanis már a 48. percben kilőtte a jobb alsót tizenhat méterről és előnyhöz juttatta a DVSC-t, 1-0 – tegyük hozzá, előtte a középpályán mintha szabálytalanul szerzett volna labdát a Loki. A folytatásban a hazaiak álltak közelebb a második gólhoz, előbb Szécsi nem tévedett sokat tizenhat méterről, majd Tőzsér nagy löketét védte Antal, de a 68. percben is a kapus bravúrjára volt szükség, hogy Busairól ne pattanjon a saját kapujába a labda.

A DVTK támadásban keveset mutatott, a 80. percben hosszú idő után Tajti lövése volt újra veszélyes, ám két perccel később megérdemelten döntötte el a három pont sorsát a debreceni gárda, Szécsi Haris beadását csúsztatta a  hosszúba, 2-0.

A diósgyőriek három forduló után továbbra is nyeretlenek, ha ez így folytatódik, az előző két szezonhoz hasonlóan ismét a kiesés ellen küzdhetnek.

Brkovics és Avdijaj párharca. Fotó és címlapfotó: MTI / Czeglédi Zsolt
Olvasói sztorik