NB I

Hazatért a válogatott játékos, az MTK-hoz írt alá

Pintér Ádám négy évre kötelezte el magát.

Ismét az MTK Budapestet erősíti a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia egykori növendéke, Pintér Ádám – írja az élvonalba visszajutott klub honlapja.

A 30 éves játékos külföldről tér haza az MTK hívására, személyében egy tapasztalt, több poszton bevethető válogatott futballistával erősödött a keret, aki a 2016-os Európa-bajnokságon meghatározó tagja volt a magyar csapatnak, hiszen Ausztria, Portugália és Belgium ellen is pályára lépett.

Pintér csütörtökön hosszútávú, négyéves szerződést írt alá, a megállapodás a játékos érdekeit is szem előtt tartva kitér arra az eshetőségre is, amennyiben a labdarúgó visszautasíthatatlan külföldi ajánlatot kapna a következő hetekben.

Pintér Ádám hazatét. Fotó: Uwe Anspach/dpa/AFP

Az új szerzemény Agárdon nevelkedett, és 2010-ig az MTK-t erősítette, sőt 2008-ban bajnoki címet szerzett a csapattal. Kétszeres magyar bajnok, két Magyar Kupa-győzelme is van.

A Hungária körútról annak idején a La Ligába, a Real Zaragozába vezetett az útja, melynek színeiben 44 mérkőzést játszott a világ legerősebbnek tartott bajnokságában.

Légiósévei alatt megfordult az orosz Tom Tomszkban, az APO Levadiakosznál és a német másodosztályú Greuer Fürthben is.

– Pintér Ádám személyében egy komoly nemzetközi tapasztalattal bíró játékos került hozzánk, aki ráadásul komolyan kötődik az MTK-hoz – mondta az aláírást követően Polyák Balázs sportigazgató. – Azt is mondhatnám, hogy személyében két új igazolás is érkezett a keretbe, hiszen legalább két poszton bevethető, belső védőként és védekező középpályásként is számíthat rá a szakmai stáb. Ádám az aláírást követően azonnal csatlakozott a kerethez, amelyben reményeink szerint azonnal vezető szerepet tölt majd be mind a pályán, mind azon kívül. Tapasztalata, rutinja erre alkalmassá teszi, és hiába számít inkább védekező játékosnak, olyan futballista, aki érti a játékot, kellő intelligenciával hatással van az egész csapat teljesítményére.

Címlapkép: Kisbenedek Attila/AFP

Olvasói sztorik