NB I

Nagy Gergely elhagyta a Vasast: aláírt az új klubjához – hivatalos

Az utánpótlás-válogatott kapus a paksiakat választotta.

A Paksi FC kétéves szerződést kötött Nagy Gergellyel – írja a zöld-fehér klub hivatalos oldala. A 24 éves kapust több klub is szerette volna megszerezni, ő azonban a Tolna megyeieket választotta.

Haraszti Zsolt, a klub ügyvezető igazgatója a következőket mondta az új igazolással kapcsolatban:

Nagy Gergely személyében egy fiatal, de tapasztalt kapust igazoltunk. Már két éve is felmerült a megszerzése és azóta is figyelemmel kísértük a pályafutását. Gergelynek több kérője is volt, örülünk, hogy a Paksot választotta. Klubunk továbbra is magyar tehetségekre építi a csapatot, így az új kapusunk kiválóan illeszkedik a filozófiánkba.

A mai nap során már arról is beszámoltunk (ITT), hogy Eppel Márton légiósnak áll,  de megírtuk, hogy Davide Lanzafame is távozóban van Kispestről, míg Dzsudzsákot meglepő helyre ajánlotta be Georges Leekens, részletek ITT. Eközben a Videoton őrült fizetéssel csábít válogatott játékost, arab klubbal harcol érte, ITT mutatjuk a részleteket. 

Nagy pályája

Nagy Gergely pályafutása Győrben kezdődött, majd volt a Dunaújváros és a Vasas játékosa is.  18 évesen már bemutatkozott az NB I-ben, tagja volt a bajnokságot nyert ETO-nak.  A 197 cm magas, jó felépítésű kapus 12 alkalommal védte a magyar U21-es válogatott kapuját, az NB I-ben 86 meccse van. Az előző szezonban több ízben is övé volt a forduló védése az MLSZ szerint.

Nagy Gergely a Paksot választotta – fotó: paksifc.hu
Olvasói sztorik