NB I

Vernes Richárd a DVTK legújabb igazolása – hivatalos

A mögöttünk hagyott szezonban még az NB II-ben rúgta a gólokat.

Vernes Richárd a DVTK második nyári igazolása – írja a miskolci klub hivatalos honlapja. Az egykori utánpótlás-válogatott támadó jó évet zárt Zalaegerszegen, 33 mérkőzésen 14 gólt szerzett. A játékos hétfőn átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, aláírta a szerződését, kedden pedig csatlakozik új társaihoz.

Vernes Richárdtól gólokat várnak – fotó: dvtk.eu

– Nagyon boldog vagyok, hogy Diósgyőrbe szerződtem, és rendkívül motiváltan érkeztem – nyilatkozta szerződése aláírását követően Vernes Richárd. – Szeretném jó játékkal meghálálni a bizalmat, és szeretnék szép sikereket elérni. Amikor a régi Diósgyőri Stadionban ellenfélként léptem pályára, és a szurkolótábor rázendített, minden alkalommal libabőrös lettem. Az előző szezonban Zalaegerszegen játszottam, ahol volt két diósgyőri kötődésű csapattársam (Nagy Tamás és Polényi Gábor – a szerk.), akik állandóan ódákat zengtek nekem. Ráadásul az egyik legjobb barátom, Ugrai Roland is elmondta, milyen nagyszerű klubhoz kerülök, ezért nem sokat gondolkodtam rajta, hogy ide igazoljak-e vagy sem. Köztudott, hogy ha jól megy a csapatnak, akkor ez a csodálatos aréna hétről-hétre megtelik, és garantált a jó hangulat. Ezért fogok dolgozni, és ha sikerül, akkor itt tényleg futballistának érezhetem majd magam.

– Olyan gólerős támadót kerestünk, aki a csatársorban több poszton is bevethető, és illeszkedik a Fernando Fernandez által elképzelt csapatba. Vernes Richárd minden tekintetben megfelel ezen elvárásoknak – mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Zalaegerszegen 14 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába az előző idényben, Diósgyőrben is várjuk tőle a gólokat.

Vernes pályája

Vernes Richárd a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, majd a Honvédban lett élvonalbeli labdarúgó. 2012-ben pályára lépett az Európa Liga selejtezőjében is, ahol a Flamurtari Vlorë ellen otthon és idegenben is betalált. Négy idényt követően előbb az ausztrál A-league-ben szereplő Central Coast Mariners, majd a Paksi FC csapatának adták kölcsön. Eddigi pályafutása során összesen 95 alkalommal lépett pályára az NB I-ben.

Tavaly nyáron Zalaegerszegre igazolt, ahol 33 mérkőzésen 14 gólt szerzett, ami a csapat összes találatának harmada.

címlapkép: dvtk.eu

Olvasói sztorik