NB I

Védőt igazolt a Haladás

Balmazújvárosból érkezett az erősítés.

Megvan az NB I nyolcadik helyén végzett Szombathelyi Swietelsky-Haladás első nyári igazolása. Az NB I-től búcsúzott Balmazújváros belső védője, a 30 éves Tamás László 2+1 éves szerződést kötött a klubbal – írja a szombathelyiek hivatalos honlapja.

A 194 cm magas, 91 kg súlyú, erdélyi Gyergyószentmiklóson született futballista korábban Pécsett, Szentlőrincen, a Vasasban, az ausztriai Kopfingban, majd Siófokon szerepelt – két éve az akkor még NB II-es Balmazújvároshoz szerződött. A magunk mögött hagyott bajnokságban alapembere volt a hajdúsági együttesnek, 29 meccsen szerepelt, két gólt is szerzett. A jó felépítésű védő szerződése lejárt, így szabadon igazolható volt.

– A menedzserem, dr. Horváth Zsolt már jelezte korábban, hogy a Haladásnak tetszik a játékom, s mivel sajnos a Balmazújvárossal kiestünk az élvonalból, felgyorsultak az események – mondta Tamás László. – Könnyen megegyeztünk a Haladás vezetőivel, nem kellett sokat győzködni, hogy aláírjak: egy nagy múltú vidéki fellegvárról van szó, szimpatikus csapattal. Ami a Haladással kapcsolatos emlékeimet illeti, az ősszel Sopronban 3-1-re kikaptunk, már akkor masszív csapat benyomását keltette új csapatom és tavasszal Szombathelyen is jó meccset vívtunk. Olyan játékosok alkotják a Haladást, akiket nem kell bemutatni – gondolok például a válogatottsági csúcstartó Király Gáborra vagy akár Halmosi Péterre. Ellenfélként tehát sok szombathelyi játékossal találkoztam, személyesen még egyikükkel sem, de például korábbi csapattársam, Jagodics Bence bátyja, Márk, ugye a Haliban futballozik. Elsősorban bal oldali belső védőként számíthat rám Michal Hipp, de persze ott játszom, ahol szükség van rá. A terveim: szeretnél minél többet játszani, és kivívni a szurkolók elismerését. A Haladással pedig minél előbbre akarok végezni, nem szeretnék idegeskedni az esetleges kiesés miatt, ami a 12 csapatos NB I-ben nem egyszerű, de hiszem, hogy megoldjuk.

Címlapkép: haladas.hu

Olvasói sztorik