NB I

Manchester City- és United-verő BL-csapat vár Paintsilre

Nagyon csábító ajánlatot kapott a Fradi legjobbja.

A Ferencváros szurkolói oldala, a ckozep.hu szúrta ki a svájci 4-4-2.com írását, ami szerint a Basel áll a legközelebb ahhoz, hogy megkaparintsa a Fradi legjobbját, Joseph Paintsilt. A lap szinte már tényként írja, hogy a ghánai támadó nem marad a budapesti csapatnál, a következő napokban pedig arról is dönt, hogy hol folytatja a pályafutását.

Kérőkből nincs hiány, korábban már beszámoltunk arról, hogy az előző NB I-es szezonban tíz gólig és hét gólpasszig jutó labdarúgót a háromszoros német bajnokcsapat, valamint három belga klub is vinné, de a Premier League-ben szereplő Southampton is szívesen látná.

A Basel a 2017-18-as svájci első osztályban a második helyen végzett, a Bajnokok Ligájában pedig túljutott a csoportkörön – a Manchester United, a CSZKA Moszkva és a Benfica alkotta kvartettből úgy, hogy otthon legyőzte az MU-t –, a nyolcaddöntőben pedig hiába verte meg idegenben a Manchester Cityt 2-1-re, 5-2-es összesítéssel kiesett.

Honlapunkon éppen a keddi nap olvashatták a Fradi-vezetőedző, Thomas Doll szavait, aki lemondóan nyilatkozott Paintsilről.

címlapfotó: fradi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.