NB I

Bernd Storck nagyon közel az NB I-es kispadhoz

Már ma kezet foghatnak a felek.

A Rangadó.hu is beszámolt a Puskás Akadémia közleményéről, melyben udvariasan megköszönték Pintér Attila vezetőedző munkáját, és eltávolították posztjáról  Szalai Lászlót, a Puskás utánpótlás szakmai igazgatóját is.

A Nemzeti Sport információi szerint a a kispad elsőszámú várományosa a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck. A német edző érkezése magyarázat lehet Szalai eltávolítására, a két szakember ugyanis legendásan rossz viszonyt ápol egymással.

Az NSO információ szerint Bernd Storck mára ígért végleges választ.

A magyar piac ma nagyon beindult, itt írtunk arról, hogy a Puskás Akadémia mellett egy fővárosi csapat is elküldte edzőjét, itt pedig arról, hogy Priskin Tamás az NB II-be köthet ki.

 

Kiemelt fotó: Robert Szaniszló/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik