NB I

Nekiesett a Videotonnak az internet népe

Nem csak Horváth Ferenc beszélt indulatosan az utolsó fordulóról.

Hatalmas indulatokat kavart balmazújvárosi részről, hogy a már bajnok Videoton az utolsó fordulóban erősen tartalékos csapatottal állt fel Diósgyőrben, így pedig a miskolci csapat a 2-1-es győzelmével NB I-es maradhatott, míg a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 3-3-as döntetlenje a Fradi ellen kieséssel járt.

Futótűzként terjedt az interneten Horváth Ferenc nyilatkozata, a hajdúsági csapat vezetőedzője azt mondta, a fair play szabályai ellen nagyon súlyosan vétettek csapatok, azt is tudja mindenki, hogy ki.

Nem korrektek a csapatok. Nem akarok többet mondani, mert akkor eltiltanának, de remélem, mindenki tiszta lelkiismerettel fekszik le. Mi lenne akkor, ha a Fradi és a Videoton is a bajnoki címért játszott volna és én felállítottam volna a csapatomat a Fradi ellen hat ifi játékossal? Vérig lennének sértve és olvashatnám az újságokban, hogy én milyen szar ember vagyok. Körbe lehet menni és végignézni, hány ember életét szarták el – nyilatkozta feldúltan Horváth.

Horváth keményen nyilatkozott. Fotó: balmazfoci.hu

A mérkőzést követően aztán nem csak a balmazújvárosiak, hanem a semleges, vagy más klubhoz tartozó szurkolók sem kímélték a tartalékos Videotont, ezekből a hozzászólásokból szemezgettünk.

  • Hajrá Balmazújváros !!! A Vidi elmehet a pi@ba! Inkorrekt banda! Majdnem az ifivel állt fel! Igaza van Horváth Ferinek!!!!!!”
  • „Mindig jobb tisztességesen kiesni, mint gerinctelen bajnoknak lenni! Hajrá fiuk így is büszkék vagyunk rátok!!!”
  • „”Sajnálom a Balmazt, mert ők érdemelték volna hogy bent maradjanak, a vidi pedig elásta magát előttem a sportszerűtlensége miatt. remélem, hogy 1 fordulónál többet nem mennek a BL-be.  Ezért fogok szurkolni, amiért ilyen szemetek voltak a balmaz kárára. 
  • „Előre megírt fogatókönyv volt! Megmondták, hogy ki megy és ki marad és pont! Nagyon sajnálom a Balmazújvárost, szimpatikus csapat! Sok sikert Nekik a jövőben!”
  • „Undorító gusztustalan ez a magyar focinak nevezett hányinger! Az MLSZ és a szotyiköpkődő politikusok az ok okozat szereplői.A Videoton ezek után egyetlen magyartól sem érdemel biztatást. Szégyen amit műveltek.”
  • „Az Állampárti Videoton ma egy komplett B csapattal állt fel, így egy kiesés szempontjából éles meccsen vétett a sportszerűség ellen. Ők ezt megtehetik, nem lesz különösebb visszhangja ebben igaza volt Horváth Ferinek…”

Nem rejtette véka alá a véleményét a korábbi magyar válogatott játékos, Hrutka János sem, aki szintén hiányolta a fehérváriak sportszerűségét, egy később hozzászólásában pedig példaként a Bayern Münchent, a Barcelonát és a Manchester Cityt említette, amely topcsapatok szinte a legjobb felállásban léptek pályára az utolsó fordulóban a tét nélküli meccseken.

címlapfotó: vidi.hu

Olvasói sztorik