NB I

Kikapott a Mezőkövesd, mégsem szomorkodhatott

A 89. percben tört meg a gólcsend Szombathelyen, a csereként beállt Kiss Tamás villant.

NB I, 33. forduló

Swietelsky Haladás–Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (0-0)
Szombathely, Szombathelyi Haladás Stadion, 6743 néző. Játékvezető: Farkas Á.
Haladás: Király – Kovács, Wils, Kolcák, Németh Milán – Grumics, Jagodics – Pinte (Németh Márió, 78.), Rácz (Kiss T., 60.), Bosnjak – Ramos. Vezetőedző: Michal Hipp.
Mezőkövesd: Dombó – Farkas, Hudák, Szalai, Vadnai – Mlinar, Szeles, Bognár (Varjas, 93.) – Koszta (Novák, 63.), Drazic (Oláh, 88.), Cseri. Vezetőedző: Tóth L.
Gólszerző: Kiss T. (89.)

A magyar élvonal utolsó fordulójában hazai pályán volt érdekelt a Haladás, a szombathelyiek ellenfele a Mezőkövesd volt. A találkozó óriási téttel bírt, hiszen még egyik csapat sem biztosította a bennmaradást. Előzetesen a kövesdiek 37 ponttal a nyolcadik helyet bitorolták, míg a kilencedik Haladás neve mellett 35 egység szerepelt.

Mindkét csapat óvatosan kezdett, az első percekben nem igazán adódott lehetőség egyik kapu előtt sem. A hazaiak kezdeményeztek többet, de Dombó résen volt Bosnjak próbálkozásánál. Az első fél óra végén megélénkült a kövesdi támadójáték: Cseri távoli lövését Király öklözte, majd Bognár centerezésénél is résen volt a rutinos kapus. A szünetben így gól nélküli döntetlenre álltak a felek.

A fordulás után is érződött, hogy az egy-egy ponttal egyik csapat sem lehetne boldogtalan, így óvatosan kezdték a felek a második negyvenöt percet. A 89. percben végül megtört a gólcsend: a csereként beállt Kiss Tamás kapott labdát a jobb oldalon, majd kifutó kapus felett a jobb felső sarokba emelt, 1-0 – derül ki a vasi klubhonlap beszámolójából.

A vereség ellenére sem búslakodhatott a Mezőkövesd, hiszen a begyűjtött 37 pont a kilencedik helyre volt elég. A Haladás 38 ponttal zárt a nyolcadik helyen, így mindkét csapat bennmaradt az élvonalban. 

címlapkép: Bonyhádi Zoltán

Olvasói sztorik