NB I

Elmagyarázzuk, hogy eshet ki, és hogy maradhat benn a Mezőkövesd

Az utolsó forduló előtt öten vannak a veszélyzónában.

Az Újpest‒Debrecen mérkőzésen dől el a bronzérem, öt csapat pedig még a kiesés elkerüléséért harcol az NB I szombati zárófordulójában.

Amennyiben a harmadik helyen álló, friss kupagyőztes lila-fehérek győznek, akkor nem kell a többi eredményre figyelniük és 2009 után először a dobogón végeznek. Ha a Szusza-stadionban döntetlen születik, akkor a főváros másik végében akár ünnepelhetnek is, ugyanis ez esetben a tavalyi bajnok Budapest Honvédhoz kerülhet a bronzérem, amennyiben a kispestiek legyőzik a Vasast.

Az angyalföldiek ugyanakkor a bennmaradásért küzdenek, ugyanis vereséggel búcsúznak az élvonaltól.

A Vasas egy ponttal akkor maradhat az első osztály tagja, ha a sereghajtó Diósgyőr nem győzi le otthon a már bajnok Videotont, miközben a Balmazújváros ugyancsak saját közönsége előtt kikap az ezüstérmes Ferencvárostól. A fővárosi piros-kékek egy győzelemmel biztosan bennmaradnak.

Hasonló forgatókönyvben kell bíznia a sereghajtó Diósgyőrnek, azzal a különbséggel, hogy kizárólag győzelem esetén érdemes kitekintenie a többi pályára, ellenkező esetben nyolc év után búcsúzik az élvonaltól.

A Haladás‒Mezőkövesd összecsapáson a vendégeknek egyetlen pontra van szükségük ahhoz, hogy ne kelljen izgulniuk, egy vereséggel – amely a szombathelyieknek jelentene megnyugvást ‒, a Vasas és a Balmazújváros sikere esetén még ki is kieshetnek.

Mivel az Újpest nyerte a Magyar Kupát, ha megszerzi a bronzot, még a negyedik hely is Európa Liga-selejtezős indulást ér, a Honvéd és a Debrecen mellett még a Felcsúton vendégeskedő Paks érhet oda a nemzetközi porondra.

Az M4 Sport és a Kossuth Rádió is körkapcsolással számol be a forduló eseményeiről. Minden összecsapás gyászszünettel kezdődik a szerdán 84 évesen elhunyt Kovács Ferenc mesteredző emlékére.

A 33. (utolsó) forduló programja:

szombat:
Budapest Honvéd‒Vasas FC 19.00, játékvezető: Solymosi
Újpest FC‒Debreceni VSC 19.00, játékvezető: Szabó Zs.
Puskás Akadémia FC‒Paksi FC 19.00, játékvezető: Erdős
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő‒Ferencváros 19.00, játékvezető: Szőts
Diósgyőri VTK‒Videoton FC 19.00, játékvezető: Iványi
Swietelsky Haladás‒Mezőkövesd Zsóry FC 19.00, játékvezető: Farkas Á.

nyitókép: facebook.com/mezokovesdzsory

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik