NB I

A Puskás Akadémia vereséggel hangolt a kupadöntőre

Pintér Attiláék a Mezőkövesddel szemben maradtak alul.

NB I, 31. forduló

Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (0-2)
Felcsút, Pancho Aréna. Játékvezető: Solymosi.
Puskás: Hegedüs – Osváth, Hegedűs, Heris, Poór – Bacelic-Grgic (Szakály P., 57.), Balogh B. – Szécsi (Márkvárt, a szünetben), Radó (Diallo, a szünetben), Perosevic – Henty. Vezetőedző: Pintér Attila.
Mezőkövesd: Dombó – Pillár, Szeles, Katanec – Farkas, Iszlai, Bognár (Szalai, 81.), Cseri (Oláh, 85.), Vadnai – Drazsics, Koszta (Novák, 90.). Vezetőedző: Tóth László.

Gólszerzők: Hegedűs J. (81.), illetve Pillár (11.), Cseri (40.)

A kiesés ellen harcoló Mezőkövesdet fogadta a Puskás Akadémia, amelyre a jövő héten az év meccse vár a Magyar Kupa-döntőben, így kérdés volt, mennyire tud felpörögni a szombati bajnokira Pintér Attila csapata.

Nos, a meccs elején úgy tűnt, ez a vendégeknek könnyebben ment, hiszen már a tizedik percben előnyt szereztek Róbert Pillár révén, aki Bognár szabadrúgását követően tekert a bal alsóba tizenegy méterről, 0-1 – ezt a gólt ide kattintva nézheted meg.

A Puskás Akadémia ezt követően sokkal többet birtokolta a labdát, ezt azonban nagy helyzetekre nem tudta váltani. A 18. percben Szécsi elől az utolsó pillanatokban mentett a kövesdi védő, majd a 31. percben Henty fejese ment mellé. A nem túl izgalmas perceket a félidő előtt egy újabb vendég találat törte meg, Henty labdavesztését követően Bognár adott ismét gólpasszt, ezúttal Cserinek, aki tizenhat méterről lőtt a jobb sarokba, 0-2.

Külföldi lapok már tudják, mennyi pénzért érkezik a Fradi sztárigazolása
Thomas Dollék mindent megtesznek az erősítésért.

A szünetben az elégedetlen Pintér Attila kettőt is cserélt és át is vette az irányítást, a Mezőkövesd láthatóan visszahúzódott és kontrákra rendezkedett be. Diallo és Márkvárt összjátéka után az utóbbi tüzelhetett az 59. percben, ám a próbálkozása fölé ment, nyolc perccel később pedig Henty csúsztatása járt közel a gólhoz.

A 81. minutumban összejött a szépítés, Hegedűs János harminc méterről eresztett meg egy lövést, amit jobb napjain Dombó védett volna, ezúttal viszont bepattant róla a hálóba, 1-2. 

A hosszabbításban Osváth bombázott fölé, az egyenlítés már nem jött össze a Puskásnak, fontos három pontot szerzett a Kövesd.

Olvasói sztorik