NB I

Lanzafame duplájával lépett át a Honvéd a Pakson

Tovább élnek az Európa Ligás remények.

Az NB I 30. fordulójában a Paks a Honvédot látta vendégül. Az előző két megmérettetés egyikét sem tudták megnyerni a hazaiak, tavaly szeptemberben ugyanitt 2-2-es döntetlent játszottak, míg a Bozsik Stadionban a Honvéd 1-0-ra diadalmaskodott.

Alig telt el két perc a mérkőzésből, máris büntetőhöz jutott a vendégcsapat, Fejes buktatta Eppelt, Lanzafame magabiztosan lőtte a tizenegyest a kapu bal oldalába. Rácznak esélye sem volt, a másik irányba vetődött. 0-1.

Az első félidő során mindkét csapat magabiztosan passzolgatott, tartotta a labdát. A kapuk nem forogtak veszélyben. Itt-ott azért akadt egy-egy lehetőség, ezek közül talán a legveszélyesebb Kecskésé volt, egy szép hazai támadás végén, Hahn visszatett labdáját Kecskés lőtte rá 25 méterről, de a labda végül a kapu mellé szállt.

A fordulást már egy kettős cserével kezdték a hazaiak, az egyik beálló pedig rögtön ki is egyenlített. Egy hazai lesgólt követően Haraszti húzott el a jobb oldalon, majd középre adta a zsugát,  ott érkezett Szakály, aki 13 méterről hibátlanul lőtt a kapuba. 1-1. 

A 63. percben ismét megragadta a vezetést a Honvéd, Gazdag tette ki a labdát a balszélre, Banó-Szabó azonnal középre továbbította Lanzafaménak, aki 5 méterről a hálóba lőtte a labdát, ezzel már második gólját jegyezve a mérkőzésen. 1-2.

Közel hét perccel a lefújás előtt óriási lehetőség adódott a Paks számára az egalizáláshoz, egy bedobást követően Szabó adta be a bal oldalról, középen jó ütemben érkezett Kecskés, de a kapu mellé fejelt.

A Honvéd ezzel a győzelemmel pontszámban beérte a Debrecent, így továbbra is esélyük van az Európa Ligás indulásra. A Paksnak sem szabad viszont búslakodni, hiszen csak egyetlen ponttal vannak lemaradva, némileg kissé lépéselőnyben lévő ellenfelükhöz képest.

NB I, 30. forduló

Paksi FC – Budapest Honvéd 1-2 (0-1)
Paks, Paksi FC Stadion, 1300 néző. Játékvezető: Iványi Z.
Paks: Rácz – Kulcsár, Fejes, Gévay, Szabó – Simon Á. (Nikházi, 86.), Kecskés, Bertus – Haraszti, Hahn (Simon A., 46.), Bartha (Szakály, 46.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Honvéd: Gróf – Heffler, Bobál (Kosút, 67.), Kamber, Kukoc – Gazdag, Pölöskei, Banó-Szabó (Tömösvári 84.), Lukács (Holender, 56.) – Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Supka Attila.

Gólszerzők: Lanzafame (2., 63.), ill. Szakály (49.)

Címlapkép: paksifc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik