NB I

Horváth Ferenc megalkotta az év nyilatkozatát a kupakiesés után

Nem akart bírózni a Balmazújváros edzője, de azért bírózott kicsit.

Megírtuk: az Újpest lesz a Puskás Akadémia ellenfele a Magyar Kupa fináléjában. A lila-fehérek a Balmazújváros elleni párharc szerdai visszavágóján – a hazai 2-1-es győzelmüket követően – gól nélküli döntetlennel harcolták ki a továbbjutást. A döntőt május 23-án a Groupama Arénában rendezik.

– Nehéz bármit is mondani. Azt gondolom, hogy végig kézben tartottuk a mérkőzést. Az utolsó pár percben, amikor kard ki kard játszottunk, akkor volt csak lehetősége az Újpestnek. Mindenki megtett mindent ezért a győzelemért. Annyira rettegett mindenki Magyarországon ettől a Balmazújváros–Puskás döntőtől, hogy tettünk azért, hogy ez ne valósuljon meg. Nem akarok bírózni, mert nem a bírón múlott, de az 52. percben volt egy olyan kiállítás, amely után a bíró vett egy sportszeletet a játékosnak, megsimogatta, megbüfiztette és ment tovább a játék. A lap az nem került elő sajnos, de ez már nem az első ilyen mérkőzésünk ezzel az úriemberrel, aki hozzáteszem, hogy nagyon jó bíró, csak mindig azok a napok, amikor nekünk fúj, azok a nehéz napok. Gratulálok az Újpestnek a továbbjutáshoz, de borzasztó büszke vagyok a csapatomra is, nagyszerű érzés ezekkel a fiúkkal dolgozni – fogalmazott a hazaiak edzője, Horváth Ferenc.

Sallói gyönyörű találatát még sokszor fogják ismételni – VIDEÓ
Megszületett magyar csatár első gólja az idényben.

– A legfontosabb és az egyetlen egy dolog amiért jöttünk, hogy bejussunk a Magyar Kupa fináléjába. Már a párharcot megelőzően tudtuk, hogy ez a találkozó rendkívül nehéz lesz, hiszen a Balmazújvárosnak történelmi esemény lett volna a döntő, ez rendkívül nagy motiváció volt számukra. Az ellenfelünk nagyon agresszív játékot folytatott, mi pedig próbáltuk őket megállítani. Összességében újra azt tudom mondani, hogy most a legfontosabb az volt, hogy tovább menjünk – értékelte a klubhonlapon a parázs elődöntő visszavágóját az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics.

Közzétette: Újpest FC (hivatalos) – 2018. május 9.

Olvasói sztorik