NB I

Elveszítette vezérét a Videoton

A következő két meccsen nem játszhat az NB I egyik legjobbja.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésén az alábbi határozatokat hozta:

Fernando Gorriarán (FTC) egy, Baráth Botond (Bp. Honvéd) két bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Danko Lazovic (Videoton FC) ugyancsak két fordulót kénytelen kihagyni, mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd a piros lap felmutatása után megtapsolta a játékvezetőt. A szerb támadójátékos a Haladás és a Vasas FC ellen nem léphet pályára.

Tárgyalás megtartása után a Bp. Honvéddal szemben az Újpest FC elleni bajnoki mérkőzéssel kapcsolatosan kiszabott 1,2 millió forintos pénzbüntetést változatlanul fenntartották.

Az NB III-as Vecsés FC vezetőedzőjét, Szász Ferencet négy meccsre elmeszelték, mert a mérkőzés lefújása után két alkalommal is a játékvezető személyére sértő kifejezést használt.

A fegyelmi bizottság a következő ülését csütörtökön tartja, ekkor tárgyalja a hétközi Magyar Kupa-elődöntőkkel, valamint az elmúlt hétvégi bajnoki mérkőzésekkel kapcsolatos egyéb (rendezési hiányosság, szurkolói rendzavarás) ügyeket is.

nyitókép: MTI

Olvasói sztorik