NB I

A Budapest Honvéd elhozta a három pontot Mezőkövesdről

A borsodiak visszacsúsztak az utolsó helyre, Eppelék tapadnak az Újpestre.

A kiesés ellen harcoló Mezőkövesd Zsóry FC fogadta a harmadik helyre pályázó Budapest Honvédot. Mindkét együttes hasonló formában várta a találkozót, előző öt meccsén csak egyszer gyűjtötte be a három pontot.

Gólgazdag első negyvenöt percet hoztak össze a felek, három gólt is láthatott a mezőkövesdi stadion közönsége. A 12. percben Eppel kezdte meg a gólgyártást, a kispestiek támadója Lanzafame bal oldalról belőtt éles szabadrúgásába ért bele, a labda pedig a rövidbe vágódott, 0-1.

Eppel Márton gólja

Lanzafame élesen belőtt szabadrúgását Eppel pöckölte a kapuba.

Közzétette: M4Sport – 2018. április 28.

Kilenc perccel később már jött is az egyenlítés, Tóth Bence remekül tekert szabadrúgásból a bal felső sarokba, Grófnak nem sok esélye volt, 1-1 – ezt a találatot ide kattintva tekintheted meg.

Csupán négy percig volt döntetlen az állás, Katanec óriási hibája után labdát szerzett Lanzafame, az NB I toplégiósa pedig nem hibázta el a ziccert tizenhárom méterről, 1-2. Az olasz játékos majdnem tett arról, hogy kétgólos előnnyel menjen pihenőre a Honvéd, de emelése után Szalai a gólvonalról mentett.

Lanzafame szép egyéni akciója góllal végződött

Lanzafame fantasztikus labdaszerzés után szerzett újra vezetést a Honvédnak Mezőkövesden.

Közzétette: M4Sport – 2018. április 28.

A második játékrész már közel sem volt ilyen eseménydús, pedig biztatóan kezdődött, Gazdag ollózásának tapsolhatott a szép számmal megjelenő Honvéd-tábor, a kísérlet azonban fölé ment. Az 57. percben ismét Lanzafame veszélyeztetett, lövése megpattant Katanecen, a labda centikkel kerülte el a kaput.

A borsodiak második félidei legnagyobb helyzetére a 71. minutumig kellett várni, ekkor Bognár beadása után fejelt Vadnai, de Gróf nagy bravúrral hárítani tudott.

Centikre volt élete góljától a magyar légiós – VIDEÓ
Szemet gyönyörködtető lövés honfitársunktól.

Hét perccel a rendes játékidő lejárta előtt megint Lanzafame alkotott, az igencsak aktívan játszó támadó két védő mellett cselezgetett, lövése tizenhárom méterről alig ment mellé. A hatperces hosszabbításban a mezőkövesdiekben nem volt elég erő az egyenlítéshez, Gazdag ugyan változtathatott volna a végeredményen, de maradt az 1-2, így Iszlaiék az utolsó helyre csúsztak.

OTP Bank Liga, 28. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd FC 1-2 (1-2)

Mezőkövesd, Városi Stadion. Játékvezető: Bognár

Mezőkövesd: Dombó – Farkas, Hudák, Katanec, Szalai – Iszlai, Tóth B. (Novák, 80.) – Cseri (Koszta, 59.), Misák (Bognár, a szünetben), Vadnai – Drazic. Vezetőedző: Tóth László.

Honvéd: Gróf – Baráth, Kamber, Bobál – King, Holender (Kukoc, 71.), Heffler, Gazdag, Májer (Tömösvári, 62.) – Eppel (Danilo, 86.), Lanzafame. Vezetőedző: Supka Attila.

Gólszerzők: Tóth B. (21.), illetve Eppel (12.), Lanzafame (25.)

Olvasói sztorik