NB I

Tőzsér Dániel betartotta ígéretét, átadta felajánlását

Több jött össze, mint amennyiről előzetesen szó volt.

Korábban már megírtuk, hogy Tőzsér Dániel, a DVSC csapatkapitánya egy felhívással élt a Ferencváros elleni bajnoki előtt, miszerint közel telt ház esetén kétmillió forinttal támogatná a Debreceni Gyermekklinikát. Több  felajánlás is érkezett az utóbbi 1-2 hétben, most pedig megtörtént az összegyűlt támogatás ünnepélyes átadása.

Tőzsér és a Debreceni Campus Nonprofit Kft. a Nagyerdei Stadionban átadták a felajánlást, amelyet a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának javára tettek a Ferencváros elleni mérkőzés előtt.

A DVSC labdarúgója kétmillió, a Campus Fesztivál szervezői pedig egymillió forinttal támogatják az intézményben folyó gyógyító munkát. A felajánlók szándéka az volt, hogy a DVSC szurkolótábora a csapat támogatásával egy időben egy jótékony kezdeményezéshez is csatlakozhasson a mérkőzésen való részvétellel.

A kitűzött célt elérték, mert több mint tízezren drukkoltak a lelátókon a Fradi ellen, a felajánlásokhoz pedig többen is csatlakoztak. A felajánlók remélik, hogy akciójuk nyomán az április 28-i, Vasas elleni találkozón is sokan lesznek a Nagyerdei Stadionban.

Címlapkép: dvsc.hu

Olvasói sztorik