NB I

Újpesten nehezen koncentrálnak a bajnokságra

A Magyar Kupában nagyobb esélyük van kijutni a nemzetközi porondra a liláknak.

Nyolc fordulóval az NB I-es bajnokság vége előtt két pont választja el a hatodik helyen álló Újpestet az Európa Liga-selejtezőt érő harmadik pozíciótól, ám mivel Nebojsa Vingjevics vezetőedző csapata még érdekelt a Magyar Kupa-elődöntőjében – ahol a gyengébb erőkből álló Balmaz Kamilla Gyógyfürdő az ellenfél –, így a kupa megnyerésén keresztül nagyobb esély mutatkozik a nemzetközi porondra.

Ezt a lila-fehérek trénere is így látja, az M4 Sport Játékoskijáró című műsorában pedig azt is őszintén elárulta, hogy ezért az NB I jelenleg nem annyira fontos, mint a kupa.

Már nyolc klasszis szerepel a ManCity kívánságlistáján
Guardiola nem viccel, százmilliókért erősítene.

A legnagyobb gondunk jelenleg, hogy nehéz koncentrálnunk a bajnokságra, mivel a Magyar Kupában ott vagyunk a legjobb négy között, s mindenki úgy gondolja, annak a megnyerésével könnyebben kijutunk a nemzetközi porondra – mondta Vignjevics.

Az Újpest hétvégén a kiesés ellen menekülő Vasast fogadja a Szusza Ferenc Stadionban.

címlapfotó: ujpestfc.hu

Vignjevicsék nehezen tudnak koncentrálni a bajnokságra. Fotó: ujpestfc.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik