NB I

Élesedik az aranycsata: a Honvéd nem tett szívességet a Fradinak

Négy gólt kapott a címvédő.

Pótmérkőzésre került sor szerda kora este az NB I-ben, hiszen ezúttal rendezték meg a Budapest Honvéd – Videoton FC bajnokit, amely találkozó még március elején maradt el a kispesti pálya használhatatlansága miatt.

A találkozót a helyszínen tekintette meg Geroges Leekens szövetségi kapitány, aki azt láthatta: az első negyed óra végén óriási ziccert ront a fehérvári gárda. Ekkor Stopira hozta játékba Lazovicsot, aki gyönyörűen passzolt S. Scsepovicshoz, a csatár azonban hét méterről pár centit tévedett…

A 34. percben megszerezte a vezetést a Videoton: Huszti szabadrúgása után Lazovics fejelte le, a labdára pedig Nikolov csapott le a leggyorsabban, és jegyezte szezonbéli első gólját fehérvári színekben, 0-1. Ezzel a szünetben a vendégeknél volt az előny.

Négyszer is gólt ünnepelhettek a Videoton játékosai. Fotó: vidi.hu

A fordulást követően hamar tovább tudta emelni előnyét a Videoton. Az 52. percben Nego jobb oldali beadása után Nagy mellett Lazovics fejelt öt méterről a bal alsóba, 0-2. A Honvéd az újabb bekapott találatra hamar válaszolt (56. perc): Nagy végzett el szabadrúgást, melyet Kamber fejelt Lanzafaméhoz, az olasz csatár pedig kilőtte a bal alsót, 1-2.

A 63. percben aztán ismét két gól volt a csapatok között: Huszti Szabolcs bal oldali szöglete után Vinícius remekül robbant be és lőtte ki öt méterről Gróf kapuját, 1-3. A Vidi-henger a hajrában is folytatódott, hiszen a 79. percben Lazovics tizenhárom méterről  lőtt nagy gólt a kispesti hálóba, a hazaiak kapusa hiába nyújtózott (1-4)

Így alakult ki a későbbi végeredmény, a címvédőnek ezúttal nem volt esélye a bajnoki címre törő Videoton FC ellen. A fehérváriak újabb sikerüknek köszönhetően pontszámban beérték az éllovas Ferencvárost. 

NB I, 21. forduló

Budapest Honvéd – Videoton FC 1-4 (0-1)
Budapest, Bozsik Stadion. Játékvezető: Bognár T.
Honvéd: Gróf – Heffler, Kamber, Kosút, King (Kukoc, 55.) – Gazdag, Nagy G., Holender (Lukács , 72.), Banó-Szabó (Májer, 75.) – Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Supka Attila
Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász, Vinícius, Stopira – Hadzic (Varga J., 86.) – Nikolov, Pátkai – Huszti (Kovács I., 79.) – S. Scsepovics, Lazovics (M. Scsepovics, 81.). Vezetőedző: Marko Nikolics

Gólszerzők: Lanzafame (56.), illetve Nikolov (34.), Lazovics (54., 80.), Vinícius (63.)

címlapkép: vidi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik