NB I

Hadüzenet a Ferencvárosnak: le fogjuk hagyni őket

Nyilatkozatok terén is egyre izgalmasabb az NB I.

– Biztos, hogy hajtós, küzdős meccs lesz a szerdai, hiszen a Honvéd egy esetleges győzelemmel előreléphet a tabellán a harmadik helyre, nekünk viszont az a célunk, hogy pontszámban utolérjük a listavezető Ferencvárost, ehhez viszont nekünk kell győznünk. Az egész csapat nagyon várja már ezt a meccset, mert jó lenne a tabellára pillantva azt látni, hogy nincs meccs- és ponthátrányunk a Fradival szemben – nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovácsik Ádám a Videoton kapusa.

Griezmann lebukott, már új csapatának a sztárjával pózolt? – FOTÓ
Árulkodó felvétel került fel az internetre.

Szerdán 18 órától pótolják az elmaradt Honvéd FC – Videoton rangadót.

– Személy szerint az is motivál engem, hogy három meccse nem kaptam gólt, ami még nem egyéni rekord persze, de jelenleg 24 meccsen 24 kapott gólnál járok, ami viszont annyira nem rossz mutató, szezon végéig pedig szeretném a meccsenkénti kapott góljaim átlagát 1 alá vinni. Szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy a tavalyi bajnoki döntő már nincs egyetlen játékos fejében sem, kizárólag arra koncentrálunk, hogy a hátralévő mérkőzéseinket megnyerjük, és a Ferencvárost lehagyjuk. Úgy érzem, a játékosállománya a mi csapatunknak erősebb, mint a Honvédé, de a kispestiek nagyon szervezetten, jól futballoznak, igaz ez akkor is, ha a tavaszi szezonuk eddig nem úgy sikerült, ahogy valószínűleg azt eltervezték – mondta a kapus.

Kiemelt kép: www.fradi.hu

Olvasói sztorik