NB I

A légiós úgy érzi, az NB I-ből aligha kerül vissza a válogatottba

Ahhoz egy „magasabb nívójú bajnokságban” kell futballoznia.

Megszerezte első élvonalbeli gólját a Szombathelyi Swietelsky-Haladás télen igazolt légiósa, Michael Rabusic. A korábbi cseh válogatott támadó a legutóbbi hétvégén másodszor volt kezdő az OTP Bank Ligában, a Debreceni VSC elleni 1-1-hez pedig az említett találattal járult hozzá.

Hihetetlen adat Cristiano Ronaldo ollózós góljáról
Kiderült, milyen magasan volt a labda, amikor kapura lőtte.

A csatár a klub hivatalos honlapjának elmondta: kicsit az ismeretlenbe vetette bele magát, mikor elfogadta a Haladás ajánlatát, azonban úgy érzi, egy cseh élvonalhoz hasonló bajnokságba igazolt, igaz, hazájában taktikailag fegyelmezettebbek a játékosok. Arról is megkérdezték, válogatott meghívót érhet-e, ha ismét formába lendül – ezúttal a magyar élvonalban.

– Ideális korban vagyok, nem mondtam még le a meghívóról, ám azzal tisztában vagyok, hogy a magyar bajnokság nincs annyira szem előtt – mondta Rabusic. – Ahhoz, hogy ismét válogatott legyek, magasabb nívójú bajnokságban kell futballoznom. De most csak arra koncentrálok, hogy a Haladással kivívjam a bennmaradást.

Címlapfotó: haladas.hu

Olvasói sztorik