NB I

Gróf büntetőt hárított, de a Honvéd futott az eredmény után – VIDEÓ

Lovric kétszer is tizenegyest érően szabálytalankodott.

Az NB I 24. fordulójában a DVTK debreceni ideiglenes otthonában látta vendégül a címvédő Budapest Honvéd játékosait. A fővárosiak előnye a játéknapot megelőzően két pont és egy helyezés volt a rivális előtt.

A diósgyőriek már a negyedik percben megszerezhették volna a vezetést, ám Ugrai Roland büntetőjét Gróf Dávid nagy bravúrral hárította (VIDEÓN A JELENET ITT!). Az első negyed óra végén Joannidisz passza után Bacsa került ziccerbe, de a csatár hiába állt üresen, lövését a Honvéd-kapus hárította.

Az első félóra végén aztán már megtört a gólcsend: csakúgy, mint az első büntetőnél ismét Lovric belépőjét látta szabálytalannak a játékvezető, a Bacsa által kiharcolt pontrúgást pedig Joannidisz végezte el. A görög már túljárt Gróf eszén, így a diósgyőriek a szünetben 1-0-ra vezettek.

A fordulás után hamar egyenlített a Kispest. A 47. percben Lanzafame bal oldalról beadott szabadrúgásába Eppel beleért négy méterre a kaputól, így Antal tehetetlen volt, 1-1. A 78. percben Lanzafame harminc méteres szabadrúgása után Baráth fejelt vette be Antal hálóját, de a játékvezető les miatt kifelé intett szabadot.

A hajrában az eredmény már nem változott, a csapatok így egy-egy ponttal gazdagodtak.

Gróf a második büntetőt már nem tudta hárítani, Joannidisz, 1-0

A DVTK-Honvéd második büntetője

Ivan Lovric (Honvéd) szűk fél órán belül két büntetőt is összehozott a DVTK-nak. Az elsőt védeni tudta Gróf, a másodikat pedig:

Közzétette: M4Sport – 2018. március 31.

NB I, 24. forduló

DVTK – Budapest Honvéd 1-1 (1-0)

Debrecen, Debreceni Nagyerdei Stadion. Játékvezető: Erdős J.

DVTK: Antal – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás – Vela (Óvári, 82.), Busai, Sesztakov (Hasani, 61.) – Bacsa (Szarka, 70.), Ugrai, Joannidisz. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.

Honvéd: Gróf – King (Danilo, 77.), Heffler, Lovric, Baráth, Kukoc (Holender, 32.) – Gazdag, Nagy, Banó-Szabó (Májer, 86.) – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Supka Attila.

Gólszerzők: Joannidisz (30. – tizenegyesből), illetve Eppel (47.)

címlapkép: honvedfc.hu

Olvasói sztorik