NB I

Ítéletidő: a diósgyőri szurkolók is a hóban rekedtek – VIDEÓ

A női szurkolói csoport tagjai között gyermek is volt. A fradistákkal is kávéztak egyet.

A Diósgyőri Női Szurkolói Klub hivatalos Facebook-oldalán tette közzé, milyen ítéletidő fogadta az autópályán útnak induló szurkolókat.

A Vasas–Diósgyőr (1-1) bajnoki legfanatikusabbjainak viszont a hó sem volt akadály, és szerencsére épségben hazaértek, igaz – mint az a csoport tagja, Juhász Hilda beszámolójából kiderül –, kicsit hosszabbra nyúlt a Budapest–Miskolc út…

– Mindannyian hősök vagyunk, akik elmentünk a meccsre, tudván, hogy milyen időben térünk haza… Akik az M3-as autópályán a pokoli úton több-kevesebb türelemmel, lépésben haladtunk, a balesetek miatti dugóban, pár kivétellel fegyelmezetten ültünk a kocsiban, buszban. Akik a Geleji pihenőben kényszerültek közel 5 órát várakozni, a benzinkútnál lévő Fradi-drukkerekkel együtt kávézni, majd a maradék 40 kilométeren ismét a szakadó hóban, szélviharban, jégbordás úton, lefagyott szélvédővel hazaaraszoltunk… A legnagyobb Hősünk a 11 éves Henike volt, aki minden zokszó nélkül bírta ki a 18 órás on tour-t, és a papája, Gergely, aki baleset nélkül hazahozta a kis szurkolócsapatunkat – írta a Facebookon.

Tombol a vihar az M3-as autópályán

Stábunk nem sokkal éjfél után lőtte az alábbi rövid videót a Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye határán uralkodó útviszonyokról, az M30-as Miskolci leágazás előtt.

Közzétette: Időkép – 2018. március 17.

Olvasói sztorik