NB I

Körkapcsolás is lesz az NB I-es fordulóról

Az M4 Sport a két bajnokaspiráns mérkőzését közvetíti.

Pótolnak

A 21. fordulóból elhalasztott Budapest Honvéd–Videoton FC mérkőzést április 11-én pótolják.

Akárcsak a múlt hétvégén, a 23. fordulóban is kötelező feladat vár a listavezető Ferencvárosra, illetve a második helyen álló Videotonra az NB I-ben. A bajnoki címre hajtó két csapat egy héttel ezelőtt hasonló helyzetben volt, akkor a Ferencváros a Balmazújvárost 5-0-ra, a Videoton pedig a Diósgyőrt győzte le 4-1-re vendéglátóként, és ezúttal is pályaválasztóként lesznek érdekeltek két kiesés ellen harcoló gárda ellen. A zöld-fehérek az idén még nyeretlen Puskás Akadémiát fogadják, míg a Videoton Felcsúton a Balmazújvárossal játszik.

A negyedik Újpest és az ötödik Paks összecsapásának érdekessége, hogy a két csapat nemrég a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében találkozott egymással, a lila-fehérek mindkét mérkőzést 2-0-ra nyerték, így önbizalommal telve készülhetnek, igaz, bajnokin több mint négy éve nem nyertek a Tolna-megyei városban. Ugyanakkor az egymás elleni legutóbbi négy bajnokijukon döntetlent játszottak egymással.

Az első osztály leghosszabb veretlenségi sorozatával a sereghajtó Mezőkövesd rendelkezik, amely ráadásul az előző két bajnokiját megnyerte, ezzel gyakorlatilag befogta az alsóház csapatait. Ennek ellenére meglepetés lenne ha a Mezőkövesd sorozatban a nyolcadik bajnokiján sem kapna ki, hiszen a harmadik helyen álló Debrecenhez látogat.

A Kossuth Rádió szombaton 18.05 és 19.00 között Körkapcsolással jelentkezik, míg az M4 Sport a két bajnokaspiráns mérkőzését közvetíti.

OTP Bank Liga, 23. forduló:

Szombat,
17: Budapest Honvéd–Swietelsky Haladás
17: Vasas–Diósgyőri VTK
17: Videoton FC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (M4 Sport)
17: Paksi FC–Újpest FC
17: Debreceni VSC–Mezőkövesd Zsóry FC
19.30: Ferencváros–Puskás Akadémia

Olvasói sztorik