NB I

Száznegyvennégy nap után tört meg a Vasas-átok – VIDEÓ

A gödörben lévő angyalföldiek legyőzték a címvédőt.

OTP Bank Liga, 22. forduló

Vasas FC – Budapest Honvéd 2-1 (1-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion. Játékvezető: Kassai
Vasas: Nagy – Burmeister, Benes, Risztevszki – James, Vida, Berecz, Hangya – Barczi (Pavlov, 85.), Ádám (Vaskó, 90.), Remili (Egerszegi, 81.). Vezetőedző: Michael Oenning

Honvéd: Gróf – Heffler, Lovric, Kosút, Kukoc – Gazdag, Nagy G. (Kamber, 71.), Banó-Szabó (Tömösvári, 64.) – Danilo (Holender, 57.), Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerzők: Berecz (10.), Barczi (46.), illetve Heffler (48.)

A gyengélkedő Vasashoz az NB I 22. fordulójában a címvédő Budapest Honvéd látogatott. A kispestiek legutóbbi bajnoki tétmérkőzése elmaradt a Videoton ellen, míg az angyalföldiek nyeretlenségi sorozata már október óta húzódik, így mindenképpen javításra készültek, hiszen egészen a kiesőzónáig zuhantak.

A Vasas hamar megszerezte a vezetést, hiszen Berecz Zsombor már a tizedik percben feliratkozott a gólszerzők közé. Ekkor a válogatott bő keretbe is meghívott középpályás a tizenhatos előterében kapta meg a labdát, tolt rajta néhányat, majd Gróf hálóját gyönyörűen kilőtte, 1-0.

A bekapott gól után többet birtokolt a labdát a kispesti gárda, Lanzfame pedig több ízben veszélyeztette Nagy Gergő kapuját, de a kapus nem jött zavarba… A szünetben a kispestiek egygólos hátrányban voltak.

A fordulás után hamar növelte előnyét a Vasas: a 46. percben Nagy kapus hatalmas kirúgását követően Barczi csapott le a labdára, aki a tizenhatoson belülre vitte, majd Gróf mellett a kapu bal alsójába lőtt, 2-0. Sokáig azonban nem örülhettek az angyalföldiek, hiszen két perccel később a vendégek Eppel góljával szépítettek, 2-1. Ekkor Lanzafame cselezgetett a bal oldalon, majd középre passzolt, Heffler pedig 17 méterről a szánta el magát lövésre, melybe talán (?) beletette lábát az ötösön álló Eppel, így lett 2-1.

A hajrában az eredmény már nem változott, így a Vasas október 17-e után, kilenc nyeretlenül megvívott bajnoki mérkőzést követően örülhetett újra a három pontnak. Az őszi, Haladás felett aratott 1-0-s angyalföldi siker óta 144 nap telt el, mindezt a címvédő bánta…

Berecz, 1-0

Gróf nagy bakija

Barczi, 2-0

Lanzafame szólója után szépít a Honvéd

Olvasói sztorik